Jégkorong

2014.05.29. 15:10

Nagy Gergő az NHL-ben akar játszani!

Nagy Gergő a mögöttünk álló szezonban megélte az álmait, a korábbi dunaújvárosi és fehérvári jégkorongozó tavaly igazolt a tengerentúli CHL-sorozatba, ahonnan remek teljesítményének köszönhetően a világ legerősebb bajnokságának előszobájába, az AHL-be lépett. Talán még ez sem a végállomás.

Bobory Balázs

Kevés magyar játékosnak adatott meg, hogy az AHL-ben szerepeljen, Nagy Gergőnek már igen

A 2011/2012-es szezonban már nem érezte jól magát a Sapa Fehérvár AV19-ben Nagy Gergő. A jelenleg is még csak 24 esztendős center kevés játéklehetőséghez jutott, igaz, egy-egy kilengése sem segített abban, hogy kék-fehérben teljesedjen ki karrierje. Miskolcra igazolt, a Mol Liga meghatározó játékosává vált, majd egy rövid érsekújvári kalandot követően 2013 szeptemberében vette a cókmókját és meg sem állt az Egyesült Államokig. A CHL-ben szereplő Quad City Mallards színeiben 64 alapszakaszbeli mérkőzésen 54 pontig jutott, a rájátszásban pedig 14 összecsapás során 4-ig. Teljesítményére felfigyelt AHL-es Chicago Wolves, amelyben kétszer is jégre léphetett már, Nagy Gergő a következő szezonban a szeles városban hokizik. Egyelőre azonban itthon pihen.

- Csinálom a semmit, azt viszont szorgalmasan - mondta a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában a támadó. - Chicagóban az elutazásom előtt a lelkemre kötötték, hogy a hazatérésem után két hétig ne mozogjak, ne eddzek. Lassan lejár ez az időszak, a jövő héten már a Wolves egyénre szabott edzésterve alapján készülök.

- Kezébe nyomtak egy paksamétát, mielőtt hazajött?

- Nem, a klubnak van egy számítógépes programja, amibe minden nap belelépek és megnézem a penzumot, az edzés után pedig feltöltöm az adatokat. Lesz dolgom a nyáron, azt kérték tőlem az edzők, hogy pakoljak magamra hat kiló izmot, illetve tíz százalékkal csökkentenem kell a testzsírszázalékot. Szóval kőkeményen meghatározták mit ehetek, mit ihatok. Nincs ezzel baj, életem lehetősége előtt állok, bármit megtennék az előrelépés érdekében.

- Az utóbbi években azért sikerült elég nagyokat lépdesnie...

- Valóban nem sokan gondolták, hogy a mögöttünk álló szezonban ennyi minden történhet velem, talán csak a barátnőm tudta, milyen céllal vállaltam az amerikai kalandot: legalább egyszer az AHL-ben akartam szerepelni. Ez nehéz feladatnak tűnt, hiszen a CHL-ből ritkábban hívnak fel játékosokat a második legrangosabb ligába, itt inkább már a 25 év feletti rutinos hokisok szerepelnek, míg az ECHL-ben, ahol Kóger Dani szerepelt, a fiatalok, az NHL-draftolt játékosok jutnak szóhoz, nekik nagyobb esélyük van feljebb lépni.

- Akkor Önt hogy szúrta ki a Chicago?

- Nem tagadom, nagy szerencsém volt, ahogy az amerikai kaland során többször is. A Quad City Mallardsszal Missouriban játszottunk meccset, a Wolves mindenható megfigyelője egy hazai játékost jött feltérképezni, aztán én kerültem a noteszába. Nem is értettem a dolgot, hiszen kikaptunk és szerintem nem is játszottam jól. Ennek ellenére azt mondták, hogy az olimpia után jelentkeznek, és így is lett, meghívtak egy hétvégére, és be is mutatkozhattam két meccsen. Sikerült meggyőzni őket. A CHL-es rájátszás után csatlakoznom kellett a Chicagóhoz, bár az utolsó hetet a csapat már Torontóban töltötte, én hetedmagammal edzettem a Wolves trénerei irányításával. Mellettem olyan játékosok tréningeztek, akiket az NHL-ben szereplő St.Louis Blues draftolt korábban.

- Mi volt a szakemberek véleménye a munkájáról?

- Szerencsére nem volt probléma, bár azt mondták, néha túlkombinálom a helyzeteket, gondolkodásban gyorsulnom kell. Ezen a téren szerintem sokat fejlődtem Amerikában. A CHL nem erősebb liga, mint az EBEL, azonban a kisebb pályaméret hasonlóan gyors cselekvésre, döntésekre készteti az embert. A testsúlyom nem nőtt, azonban sikerült a tömegből négy kilót izommá formálnom.

- Milyen lehetőségekkel kecsegtetik a következő szezonra? Hány AHL-mérkőzésen szeretne játszani?

- Az összesen! Ahogy mondtam, életem lehetősége előtt állok, Chigagóban azt ígérték, hogy a visszatérésem után részt vehetek a St. Louis Blues NHL-táborában, onnantól pedig minden csak rajtam múlik.

- Lehet, hogy Ön lesz az első magyar játékos, aki jégre lép az NHL-ben?

- A mögöttem álló szezonban már nem hiszem el senkinek, hogy ez lehetetlen! Igen, szeretnék egyszer az NHL-ben játszani, ez a célom, ez az álmom, amelyet meg akarok valósítani! Odateszem magam, és meglátjuk, mi lesz. Szerencse nélkül nem jöhet össze, de ha a csillagzatok is úgy állnak, akkor sikerülhet! Persze előbb az AHL-ben kell megszilárdítani a helyem.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!