15°

Rich Chernomaz szűkítette az Olimpiai Selejtező Tornára készülő keretet

Budapest – Rich Chernomaz, a magyar jégkorong szövetségi kapitánya szűkítette az Olimpiai Selejtező Tornára készülő keretet.

Litvánia, Észtország, Lengyelország. E három nemzet legjobbjai ellen karcolhatja a jeget a magyar jégkorong válogatott február 11. és 14-e között. A Papp László Arénában végre ismét tétmérkőzésen korcsolyázik a palánkok közé a májusban A-csoportos világbajnokságon érdekelt nemzeti együttes, s nem kisebb a tét, minthogy Rich Chernomaz alakulata továbbra is szövögethesse a téli olimpiát dédelgető álmokat. Pjongcsang messze van, de a 2018-as dél-koreai ötkarikás játékokra most lehet felmutatni a részvételi szándékot. Az olimpiára a világranglista első nyolc csapata utazhat, s a házigazdával kiegészült mezőny mellé még három válogatott csatlakozhat a 12 csapatos viadalra. Erre szelektál az Olimpiai Selejtező Torna, melynek második rostáján hazai környezetben, mindhárom napon teltház előtt juthat át Magyarország válogatottja.

– Jó szakmai felkészülés lehet a selejtező torna az A-csoportra, függetlenül attól, hogy most gyengébb képességű csapatok ellen játszanak a fiúk – vélekedett a csütörtöktől vasárnapig zajló viadal előtti sajtótájékoztatón Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke.

– Nem szabad őket félvállról venni, hiszen okoztak már meglepetést. A lengyelek pedig biztos, hogy vissza szeretnének vágni a tavalyi világbajnokságon elszenvedett vereségért. Rich Chernomaz szövetségi kapitány a kedd délelőtti edzés után 24 tagúra szűkítette a válogatott keretet. Kimaradt a fehérvári Sikorcin Ladislav, Sárpátki Tamás, Szaller Márk, Szabó Dániel, valamint Galló és Somogyi is. A nemzeti együttes gerincét így is a Fehérvár AV19 hokisai adják, 11-en képviselik a Volánt a selejtező tornán.

– Kellettek vezető típusú emberek, jó hozzállású játékosok, s figyelni kellett arra is, hogy működjön a kémia a csapaton belül – indokolta a szakmai stáb döntését Rich Chernomaz. – Szeretnénk meccsről-meccsre növelni majd a hatásfokot. A sikerre sosincs garancia a sportban, de mindent meg fogunk tenni, hogy sikerrel szereplejünk

A válogatott keret

Kapusok (3): Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19).

Bekkek (7): Gőz Balázs (DVTK-Jegesmedvék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (MAC), Szirányi Bence (Fehérvár), Vas Márton (Fassa, olasz).

Csatárok (14): Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Vincze Péter (Fehérvár), Hári János (Leksand, svéd), Könczei Áron (Debreceni HK), Nagy Krisztián (MAC), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák), Vas János (Slavija Praha, cseh)

Sebők játéka még kérdéses, Stipsicz Bence újoncként szerepel majd a válogatottban, Vas Márton azonban már sok komoly csatát megélt már a címeres mezben.

– 24 óra leforgása alatt lejátszottunk, két darab mérkőzést két és fél sorral. A taktikát a végére hagytuk – mesélt a torna előtti edzésprogramról a korábban Fehérváron is jégkorongozó Vas Márton.

– Nagyon jó hangulatú, hajtós, kaparós mérkőzésekre számítok, de az biztos, hogy lesznek nagyon szép megoldások is. A lengyelek ellen már volt a közelmúltban egy pozitív kimenetelű összecsapásunk, remélem, most sem lesz ez másként – utalt a csapatkapitány a tavalyi, A-csoportos tagságot érő krakkói diadalra. Csütörtökön Litvánia (19.30), pénteken Észtország (18.00) lesz az ellenfél, a szombati szünnap után aztán minden bizonnyal a Lengyelország (18.00) elleni vasárnapi csata dönt arról, hogy szeptemberben ki küzdhet a lettekkel, a németekkel és az osztrákokkal a pjongcsangi jegyért.

Legolvasottabb

1
Párizstól Fehérvárig futottak – Hatalmas tömeg fogadta a hazatérő telekiseket
2
Három autó ütközött össze Söréd és Magyaralmás között
3
Árokba borult egy autó a 63-ason
4
Halálos vonatgázolás Gárdonyban (frissítve!)
5
Fának hajtott egy személyautó Pákozd és Sukoró között
FIFA-gála
Cristiano Ronaldo ötödször az Év játékosa
időjárás / 5 órája
Keddre elfogy az eső, de a viharos szél megmarad
A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 9 fok, a legmagasabb pedig 11 és 15 fok között alakul.
Gyász
/"Küzdöttem értetek, szívvel és erővel, de, mint a büszke fák végül ledőltem. Most szívemből kérem tőleletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek."/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *TÓTH GYÖRGYNÉ* *(szül. Sebestyén Ilona)* 85 éves korában elhunyt. Temetése 2017.10.27. (pénteken) 15 órakor lesz a táci római katolikus temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *FARKAS ISTVÁNNÉ* a Fejér Megyei Moziüzemi Vállalat volt pénztárosa 2017. október 13-án elhunyt. Temetése 2017. október 27-én 9.30-kor lesz a Csutora temetőben. A gyászoló család
/"Napsugár és csillagok világa Jó szívednek örök álmát őrzik Tiszta lelked fönt a magas égben A síron túl is felettünk őrködik."/ Szomorú szívvel tudatja a család, hogy *DR. TARJÁNYI ANTAL* *a Székesfehérvári Járásbíróság volt bírája, a Csákvári Állami Gazdaság, majd a Csákvári Mezőgazdasági Integrációs Zrt. munkatársa, a Fejér Megyei Vadászkamara Etikai Bizottság elnöke* életének 65. évében hosszan tartó betegség következtében elhunyt. Hamvait 2017. október 27-én (pénteken) 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a székesfehérvári Sóstói katolikus temetőben (8000 Székesfehérvár, Temető utca). Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja

1956 / 6 órája
Több száz rendezvényen emlékeztek országszerte
római élmény / 6 órája
Taxira dőlt egy mandulafenyő
Komolyan számolni kell a Gárdonnyal / 7 órája
 A Gárdony-Agárd együttese nehéz csatában tartotta a pontokat, megszilárdította helyét az élmezőnyben
Bobory Balázs, Káldor András
molesztálás / 7 órája
James Toback filmrendezőt is szexuális zaklatással vádolják
Az Ikarus nem hagyta magát / 7 órája
Újabb, számára fontos összecsapáson győzött, és az élen maradt a fehérvári csapat
KÁLDOR ANDRÁS
baleset / 7 órája
Összeütközött két gépkocsi az M7-esen
Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság