Május aranya és Medárd döntése

2019.06.07. 17:30

Túl vagyunk a csapadékos hónapon, de vajon szombaton eldől, hogyan tovább?

A májusi csapadék valóban elengedhetetlen a növények fejlődéséhez, ám ahogy annyi más területén az életnek, itt is fontos a mérték. De nem adhatjuk fel a reményt, hiszen itt a nyár, közeleg az iskolai vakáció, felkerülnek az első vicces betűk a táblákra, és bejegyzik a munkahelyeken a nyaralások miatti szabadságigényeket.

Palocsai Jenő

A népi megfigyelésen alapuló Medárd-szabály lényege az, hogy általában a június a legcsapadékosabb hónap Fotó: shutterstock

Az ötödik hónap a szerelem vagy pünkösd hava, és bármelyik is igaz, annyi könnyen megállapítható, hogy egyiket sem zavarja, ha túl sok eső esik, azonban ez a május kiemelkedően csapadékos és meglehetősen hideg volt, így az aranyeső fekete szurokká változott, mint Holle anyó ítéletekor a rossz és lusta lány felett. A pár milliméter, melyből a természet friss életerőt merít, valóban értékes, és ha bő lesz a termés, akkor aranyló búza hullámzik majd nyár közepén a végtelen vetéseken, ami a piacon valódi aranyakat is ér. Ha nem tudják időben kijuttatni a permetszereket, akkor sok gyom lesz a termőföldeken, köztük a sokakat kínzó parlagfű, márpedig a nyaralás nem kellemes zsebkendővel, a zárt szobában ücsörögve.

Országos esőzés és nagyobb lehűlés nem várható, de zivatarok igen

Hogy a nyár milyen lesz, azt alátámasztani Németh Lajos, az elismert meteorológus hivatott, aki szívesen nyugtatna mindenkit, hogy a rossz időjárási széria nem folytatódik, de sajnos nem teheti, mert a három nyári hónapot előre látni nem lehet. A közismert szakember 1975-ben kezdett ezen a területen dolgozni. Akkoriban, a korabeli tudással, műszerekkel és gépekkel, legfeljebb három napot láttak előre. Ma a modern számítógépeknek és a szakma fejlődésének köszönhetően 7–10 nap időjárását képesek előre jelezni, de messzebb ők sem látnak. Németh Lajos úgy fogalmazott, hogy önmagára valamit is adó szakember hónapokra előre nem prognosztizál időjárást.

Ha tehát meg akarjuk tervezni a nyári programot, akkor ne hagyatkozzunk az áljósdák adataira. Tervezzük meg a nyaralást úgy, hogy legyünk felkészülve mindenre! A ruhakészletet is megfelelően állítsuk össze és a programokat is, tehát ha esik, akkor fedett fürdő vagy barlanglátogatás, ha ragyog a nap, akkor vízpart, túra és városnézés legyen a menü.

A népi megfigyelésen alapuló Medárd-szabály lényege az, hogy általában a június a legcsapadékosabb hónap Fotó: shutterstock

A május nagyon hűvös volt, sok esővel, köztük nem egy országos méretű volt. Az időjós szerint ez a veszély elhárult, várhatóan nem lesznek nagy kiterjedésű csapadék áztatta területek a nyári hónapokban, ugyanakkor az egyre inkább jellemzővé váló helyi záporok és égzengéssel érkező zivatarok meg-megszakítják majd a nyári, gyakran 35 fok fölé emelkedő kánikulát.

A klasszikus kérdésre, miszerint mi várható Medárd napján és az azt követő időszakban, a meteorológus megnyugtat mindenkit, mert ez a regula nem úgy értelmezendő, hogy ha aznap itt-ott lesz egy helyi zápor, akkor negyven napig esik és az a veszély sem fenyeget minket, hogy ha aznap nem esik az eső, akkor negyvennapos aszály a következmény. A népi megfigyelésen alapuló Medárd-szabály lényege az, hogy a június a legcsapadékosabb hónap hazánkban. A kilencvennapos előrejelzések nyár kezdetén a legdivatosabbak, sokan adnak az adataikra, ahogy a horoszkópokéra is. A lényege mindnek az, hogy minden héten lesz több-kevesebb eső, és amikor süt a nap, olyankor nem esik, és persze melegebb lesz nyáron, mint tavasszal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!