Hírek

2017.05.01. 07:16

Zene, tánc, évforduló - Ünnepeltek a ráckeresztúri Bor-Ászok

Ráckeresztúr – Tavaly ősszel ünnepelte tizedik születésnapját a Ráckeresztúri Bor-Ászok Dalárda Egyesület. Idén újult erővel folytatják a munkát, repertoárjuk szanyi és mezőföldi népdalokkal bővült, s tagfelvételt is hirdettek.

Gajdó Ágnes

Tavaszi rendezvényük a jókedv jegyében telt. A szokásokhoz hűen kiemelkedő produkciókat láthatott a közönség. Dobrádi Károly, az egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd a házigazdák énekeltek, illetve a Bor-Ászok égisze alatt működő citerazenekar muzsikált. Marczinka Marika nótákkal érkezett sokak örömére, a pusztaszabolcsi nyugdíjas klub népdalcsokorral készült.

Fotó: Gajdó Ágnes

A Mákvirág Tánccsoport Egyesület rác táncot mutatott be, amit a szomszédos Ercsiből érkezett vendégek, köztük a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat több tagja, különösképpen értékeltek – állva tapsolták meg az előadást. A Pávakör Fejér megyei népdalokkal állt színpadra, a Darázsderék Nyugdíjas Táncegyesület új koreográfiát mutatott be, ezúttal a Szerelemvonat című slágerre táncoltak. Az ercsi Jorgovani Rác Kórus csodaszép népviseletben, harmonikakísérettel énekelt, majd Balogh Péterné a Most múlik pontosan... kezdetű dallal lepte meg a közönséget.

A rendezvény nem csak a zenéről, a táncról szólt, jeles évfordulót is ünnepeltek: Lukács István és felesége, Viktória ötvenedik házassági évfordulóját. Paizs Istvánné elnök és a Népkör Egyesület több tagja köszöntötte a házaspárt, akik meghatottan fogadták a sok-sok gratulációt, a barátok, ismerősök, családtagok jókívánságait. Viki néni és Pityu bácsi minden községi programon tevékenyen részt vesz, igazi közösségi emberek. Isten éltesse őket egészségben, szeretetben!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!