Világjáróink már Ázsiában vannak!

Kellemes 10 fokban indultunk az 555-ös, majd a 100-as úton Cornuig. Egy benzinkútnál a kerékpárokat lemostuk és átnéztük. Kellemes oldal-hátszelünk volt. Éjszakára egy hotelben szálltunk meg, vacsorára zacskós levest ettünk. Jól vagyunk.

15. nap. Reggel napsütésben, tíz fokban indultunk. Isztambulig 100 kilométert tettünk meg óriási ellenszélben. Többször megálltunk frissíteni és enni. Isztambul hatalmas város, a közlekedés katasztrofális. Este nyolc után találtunk szállást.

16. nap. Soha többet Isztambul! Elővárosokkal együtt a város 80 kilométer. A forgalmat magyar halandó el sem tudja képzelni. Óriási a zaj, az autósok hajtanak, mint az őrültek. Nagyon veszélyes! 70 kilométert mentünk. Gebzében alszunk. A Boszporuszon hajóval keltünk át. Már Ázsiában vagyunk: tök jó érzés! Sokat videózunk és fotózunk. Csak átrohantunk a városon, mert majd megfagytunk, tíz fokban és erős szélben utaztunk.

Nagyon rendesek a törökök! Mindenki próbál segíteni. Bárhol megállunk, mindenhol enni kell, mert a levegő tele van illatokkal. Mindent parázson sütnek. Isteni a török konyha! Adapazar városában vagyunk, ma 95 kilométert hajtottunk. Csak tízkor tudtunk elindulni: szakadt az eső és nagyon hideg volt. Ebben a városban csak autószerelők élnek. Műhelyekből áll az egész város. Minden olyan szuper lenne - csak az időjárás kedvezne!

18. nap. Még mindig a 100-as úton járunk, Boluig. 110 kilométert mentünk, Düzce után volt 10 kilométer szerpentin, nagyon meredek, toltuk 5-7 kilométert. A hideg eső egész nap esett, teljesen átfagytunk. 3 fok van. Hotelben alszunk, 150 helyett 70 török líráért.

19. nap. Ma csak 60 kilométert haladtunk a 100-as úton, mert megint elkapott minket a havas eső. Teljesen átáztunk. Lesz itt tavasz valaha? Holnaptól már csak falukat érintünk, alig lesznek városok. Gereden alszunk.

20. nap. A 100-as úton Kursunluig 105 kilométert jöttünk. Reggel esett a hó, nulla fok volt. Fél kilenckor indultunk, addigra már sütött a nap, de hideg volt. Végig szembe szél. Nem volt sok emelkedő, a táj egyhangú, de szép. Ma jól haladtunk, egy hotelben alszunk.

S akkor most néhány sort az út egyik, ha nem a legfontosabb céljáról.

Barátaink Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját, az erdélyi Csomakőröst érintve indultak a Himalájába. Itt, a Kovászna melletti faluban, ahol ma is gondosan ápolják Csoma emlékét, maroknyi földet vettek magukhoz - hogy azt a majd nyolcezer kilométerre lévő indiai Dardzsílingben, Csoma sírján kiszórják, tiszteletük jeléül.

De ki is volt ez az ennyit emlegetett, valójában azonban alig ismert Kőrösi Csoma Sándor? Bízvást mondhatjuk, hogy a legnagyobb magyar kalandozó tudós!

1784-ben (újabb kutatások szerint lehet, hogy 1787-ben vagy 1788-ban) született, s nem a családjában hagyományos határőr szolgálatba lépett, hanem apjának köszönhetően továbbtanult a híres nagyenyedi kollégiumban, írják a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának munkatársai Kőrösi Csomáról szóló cikkükben. Göttingenben járt egyetemre.

Csoma latinul, görögül, héberül, angolul, franciául, németül, románul, arabul, törökül, ószlávul, perzsául, tibetiül, szanszkritül, bengáliul beszélt.

Keleti útja, melyen a magyarok őshazáját és a hátramaradt magyarokat akarta megkeresni az ujgurok között, 1819-ben kezdődött. Alexandria, Bagdad, Teherán, Buhara, Kabul, Pesavar, Lahore, Kasmír - s végül 1823-ban Tibet az út állomásai. India és Tibet között ingázott, könyveket írt a tibeti nyelvről, mivel a magyar ősének gondolta azt. Megalkotta az első tibeti-angol szótárt és nyelvtant - igen zord körülmények között, s közben a szanszkrit és bengáli nyelveket tanulmányozta.

1842-ben az észak-indiai Dardzsílingben halt meg: sírja ma is ott áll, nagy tiszteletben.