Hírek

2010.12.02. 03:28

Vetélkedő a kollégiumban

Székesfehérvár - November 23-án a hagyományokhoz híven környezet- és egészségvédelmi versenyt tartottak a megyei középiskolásoknak a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban.

Lukács Károly

A csapatok előzetes feladatként plakátokat és hulladékanyagokból készített tárgyakat készítettek, majd több állomáson keresztül oldottak meg feladatokat eltérő témakörökben. Szilágyi Lászlóné, a kollégium igazgatónője kiemelt fontosságúnak értékelte a környezeti katasztrófák elkerülését, valamint a gyógynövények felismerését feldolgozó állomásokat.

A diákok olyan jól felkészültek, hogy két első helyezettet is hirdettek. A székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakiskola osztozott az első helyezésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!