Hírek

2009.05.28. 02:29

Vendégcsalogató - milliárdok turizmusfejlesztérsre

Székesfehérvár - Milliárdok állnak rendelkezésre a turizmus fejlesztésére. Az egyik cél a vonzerő fejlesztése, a másik a helyi és térségi TDM-ek létrehozása, fejlesztése. Jó pályázatokkal vonzóbbá tehető turisztikai térségek jöhetnek létre a régióban

Kovalcsik Katalin

A vélekedések szerint a jelenlegi válság egyik nagy vesztese lehet a turizmus és a vendéglátás. Ezzel szemben - bár ezek a tények még változhatnak, hisz ezután kezdődik az igazi szezon -, a régiónk a belföldi vendégéjszakák visszaesésének tekintetében a harmadik helyen állt márciusban. A helyzet még ennél is pozitívabb, ugyanis az összes visszaesés tekintetében - ebben minden turizmussal kapcsolatos szolgáltatás benne foglaltatik - a második hely Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyének jutott, azaz a régiónak. Az összesítés a tegnapi sajtótájékoztatón hangzott el, amikor Horváth András, a Közép-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke, a fejlesztési tanács tagja és a gazdaságfejlesztési bizottság elnöke a pályázatokon elérhető jelentős összegekről számolt be. A turisztikai kínálat minőségi fejlesztésére 7 milliárd 877 millió forint áll a régió rendelkezésére, és ez az összeg várhatóan még kétmilliárddal meg is növekszik a közeli napokban.

A több milliárdból megpályázható 3 milliárd 810 millió forint, ekkora összeggel a régió arculatát meghatározó integrált és tematikus vonzerőfejlesztések támogatását tervezik megfinanszírozni. Jelentős összegre pályázhatnak azok a turisztikai vállalkozók, térségek, ahol a helyi és térségi TDM-eket szeretnék létrehozni, illetve fejleszteni. A keretösszeg ezekre a pályázatokra 985 millió forint. Az összefogással a déli térség is láthatóvá tehetné nevezetességeit, új munkahelyeket teremthetnének.

A tavalyi, kétfordulós pályázat további lehetőségeiről is szóltak a tájékoztatón. A megyénkben érintett önkormányzat a gárdonyi, ahol a Napsugár part projekt esélyes a második fordulóban. A fehérvárcsurgói Károlyi József Alapítvány a Károlyi-kastély felújításának befejezését szeretné elérni, kialakítani egy kiállítóteret. A megyei múzeumok igazgatósága célja a Gorsium, a kikapcsolódás antik szigete projekttel lehet befutó . Ennek megvalósulásával az M7-esen utazók a főváros és a Balaton közt látványosságot, pihenőhelyet, régészeti feltárást fedezhetnének fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!