Hírek

2016.04.23. 07:02

Végveszélyben a földrajz?

Székesfehérvár – Szeptembertől középiskolák százaiban szűnhet meg a földrajzoktatás: ez a hír borzolja a kedélyeket csütörtök óta. Az internet „népe” és a földrajztanárok is felháborodtak.

Buthy Lilla

– Ha ez a terv megvalósul, akkor szó szerint eltűnik a földrajz a mintegy 900 szakközépiskola kb. 95 százalékából. Fontosnak tartjuk, hogy a szakközépiskolákban (szeptember 1-től szakgimnáziumokban) továbbra is maradjon kötelező tantárgy a földrajz! – írta a Magyar Földrajzi Társaság petíciójában, amit az hívott életre, hogy a tervek szerint szeptember elsejétől jönnek a szakgimnáziumok és az új típusú szakközépiskolák, a földrajzot pedig kizárólag turisztikai, földmérési és bányászati szakirányú középiskolákban tanítanák.

– Most a földrajzért szólt a harang – vágta rá kérdésünkre Szászi József, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola földrajz és biológia szakos tanára. Ha a tervek megvalósulnak, az iskola gimnázium „részében" marad a földrajz, de a művészetiseknek megszűnik. Pedig, ahogy fogalmazott, eddig ugyanolyan színvonalon tanított ott is, és a diákok is ugyanolyan szép eredményeket értek el, mint a többi osztály.

A palotavárosi óvoda pillangó csoportját nagyon érdekli a földrajz és a világ, melyben élünk. Fotós: Gyetvai Veronika

– Ez katasztrofális, – tette hozzá – nagyon fel vagyok háborodva. A földrajz nem csak arról szól, hogy mi, hol van a vaktérképen. Ez egy komplex, természettudományos és társadalomtudományos tárgy. Ha ez a kettő összeáll, akkor megtanít gondolkodni, ad egy látásmódot, ami nem hagyja, hogy felüljünk a hülyeségeknek. A társadalomföldrajzban helyet kap a pénz világa is, az átváltás és a mindennapi élet.

– Igen, sokszor szajkózzuk, hogy kell a tananyag-csökkentés. De ez most olyan, mintha túlsúlyos lennék, és levágnám a fél lábamat. Végül is, annyival könnyebb vagyok, nem? – fogalmazott. És mi lesz a földrajz szakos tanárokkal? – tette fel a kérdést Szászi József. Szerinte gyenge a lobbierejük, fokozatosan, de érezhető volt a térvesztésük. Például korábban már megszüntették az előrehozott földrajz érettségit is.

Radics Tamás geológus pedig egyenesen abszurdumnak nevezte a terveket, és egy Antoine de Saint-Exupéry idézetet tett közzé a közösségi oldalán: – „Mi ez a nagy könyv? – kérdezte a kis herceg. – Mit csinál itt uraságod? - Geográfus vagyok – felelte az öregúr. – Mi az, hogy geográfus? – Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek és sivatagok. – Ó, ez nagyon érdekes – mondta a kis herceg. – Végre egy igazi mesterség!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!