Hírek

2017.03.02. 18:25

Védett kincsek az erdő mélyén - Egy szál hóvirág tízezer forintunkba kerülhet

Két hét késéssel ugyan, de végre tömegesen is megjelentek a tavasz hírnökei, a hóvirágok – többek között az Alcsútdobozi Arborétumban.

Szanyi-Nagy Judit

Magyarországon leginkább négy hóvirágfaj található meg, ezek közül a kikeleti hóvirág az őshonos, amely erdeinkben is látható. Valójában ez az első hét, amikor igazán élvezhető a virág nyílása, még úgy is, hogy csupán közel 30 százalékuk mutatta meg magát: napról napra, hétről hétre egyre látványosabb lesz a hóvirágmező, amelyben március végéig lehet gyönyörködni.

Ha sok hóvirág él együtt, hibridek is keletkezhetnek: ez a cirmolt változat, a külsején zöld csíkkal
Fotó: Szanyi-Nagy Judit

A kikeleti hóvirág mellett a pompás, a redőslevelű és a levantei hóvirág is megjelenik itthon – és mind a négy védett. Korábban, amikor még százasával lehetett szedni a hóvirágot, a növénynek nagy veszélyt jelentett a nőnap. – Azzal még talán nem is lett volna probléma, ha mindenki két csokor hóvirágot szed a két kiemelt hölgyismerősének, de sajnos ebből is nagyüzem lett: később teherautókkal és napszámosokkal érkeztek az eladók, akik aztán a piacon árulták a virágot, ládákból, kötegelve. Bár van, ahol tömegesen megjelenik a növény, azért olyan területek is akadnak, amiken kevésbé találhatók meg – mondja Klébert Antal természetvédelmi őrkerület-vezető. – Sokan úgy gondolják, ha csak a növény virágját szedik le, s a hagymát nem bántják, akkor az jövőre ismét kihajt majd. Ez lényegében így is van, de fontos tudni: a hagyma sem örök életű, hat–hét évig aktív, és három–négy olyan éve van, amikor vegetatív, magot tud érlelni – teszi hozzá a szakember.

Ráadásul a növények akár az arborétum – vagy ahol nagy számban előfordulnak – húsz–harminc méteres körzetében is megjelennek, akár a kertekben vagy vízaknák szegélyében. Ez egyrészt a tiltás elleni gyűjtögetés, másrészt pedig a kivadulások miatt fordulhat elő.

Klébert Antal elhivatott természetvédő, a madarakat is kedveli

– A hóvirág viszont mindenhol védett: nemcsak az arborétumban, de még a saját kertemben sem téphetem le, mert a védett természeti értékek mindenhol védettséget élveznek. Egy szál leszakítása tízezer forintunkba kerülhet, tehát, ha egy csokrot tervezünk magunkkal vinni, sokat fizethetünk. Sőt, ha a bírság eléri a 100 ezer forintot – amely a fokozottan védett fajok értékhatára –, akkor már nem is szabálysértést, hanem bűncselekményt követ el az ember – részletezi a vezető, aki arra is kitér, hogy a természetvédelmi őr hatósági feladatot ellátó személy. Amennyiben tehát ilyen szabályszegést tapasztal, megkezdheti az adatok felvételét, s a feljelentés továbbítását a zöldhatósághoz, akik ezen felül további bírságot szabhatnak ki a rendbontóra.

Az ezen a héten kezdődő hóvirágünnep a hónap végéig, a növények elnyílásáig tart. Ez idő alatt érdemes jobban megfigyelnünk a virágokat: találhatunk sárga szárút, vagy a belső lepellevelén X alakot ábrázolót is. – Fiatalkorban elsikkadunk a szépségük felett, de idősebb korban egyre jobban észrevesszük ezeket az apró szépségeket – mondja a szakember. És tényleg: minden hóvirág más – egyik a fehér lepellevele, másik a szára miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!