Hírek

2017.09.01. 10:55

Vérét adta a hazájáért - Varkocs György várkapitányra emlékeztek

SZÉKESFEHÉRVÁR - Varkocs György várkapitány 474 évvel ezelőtti hősi halálára emlékeztek ma délelőtt Fő utcai szobránál. Szlama László és Raffay Boglárka zenével idézte meg a kort, majd Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője emlékezett a fehérvári várkapitány hősi halálára. Végül virágot helyeztek el a hősi várkapitány szobránál.

Fejér Tamás

Szlama László és Raffay Boglárka korhű zenéjével indult a megemlékezés Varkocs György szobránál.

A várkapitány 1543-ban, a várat ostromló oszmán sereggel folytatott harcban, a Budai kapunál vívott küzdelemben esett el. Varkocs György várkapitánynak és maroknyi seregének - akik utolsó vérükig védték hazájukat - példája azt üzeni az utókornak, hogy „a várat, az otthonunkat, a hazánkat meg kell védenünk.” – emelte ki Vargha Tamás honvédelmi államtitkár. Mint mondta, Európa élvonalából taszította le Magyarországot 500 évvel ezelőtt a török uralom, „150 évvel később még csak nem is onnan indultunk, ahol Hunyadiék korában volt az ország, hanem sokkal-sokkal mélyebbről.”


A megemlékezés zárásaként Vargha Tamás Dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel, Spányi Antal megyéspüspökkel és Törő Gábor országgyűlési képviselővel közösen helyezett el koszorút Varkocs György szobránál. Majd a megjelent országgyűlési és önkormányzati képviselők, vendégek, érdeklődők rótták le tiszteletüket egy-egy szál virággal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!