Hírek

2014.11.30. 19:25

Ünnepelt a Víziváros, felkapcsolták a karácsonyi világítást

Székesfehérvár - A családok összetartására, a szeretetre intette Spányi Antal megyés püspök az Adventi udvar látogatóit.

Tihanyi Tamás

Nagyon sokan ott voltak szombaton délután a püspöki palota Adventi udvarában, ahol a budaörsi kisdiákok ünnepi műsora és Spányi Antal megyés püspök ünnepi gondolatai után fellobbant az első adventi gyertya fénye. A megyés főpásztor a többi között azt mondta, minden várakozásban benne van a remény, minden fájdalom, szorongás és félelem nem hiába való. Mert eljön hozzánk, találkozunk Isten fiával. Spányi Antal azt kérte, legyen tele reménnyel a szívünk, hogy meg tudjuk újítani szeretetünket és ne egymásra acsarkodjunk. Arra kell törekedni, hogy össze tudjunk fogni a közös célokért. A főpásztor azt kérte, a családok ne csak a karácsonyt éljék át örömmel együtt, hanem az egész életet, hogy aztán eljussanak abba az országba, ahol Jézus várja őket.

Az idei évben megújult a Vízivárosi Advent, ahol önkormányzati képviselők kezdeményeztek egy programsorozatot, amely szombatonként 15 és 20 óra között várja a látogatókat. Az első vízivárosi alkalomra szombaton került sor, a általános iskola melletti téren és az intézmény aulájában is várták az érdeklődőket.„Minden bennünket ért baj és gond ellenére van biztos pont az életünkben. Az öröm forrása, a szeretet forrása a családunk, a társunk és a szeretteink, akik élnek és azok a szeretteink, akikre csak emlékezni tudunk már.

Az adventi koszorú négy gyertyája is a hit, remény, szeretet és az öröm szimbóluma. Hiszek abban, hogy a vízivárosiak olyan közösség, amely képes egymás felé szeretettel közeledni és az adventi időszakot is arra használja fel, hogy egy-egy kedves szóval, mosollyal ajándékozzák meg egymást”, mondta ünnepi köszöntőjében Horváth Miklósné, Víziváros képviselője, majd Deák Lajosné képviselő óvodások és nyugdíjasok közreműködésével gyújtotta meg az első adventi gyertyát. Advent első hétvégéjén ismét önkéntes jelentkezők olvasták fel az Újszövetséget a Vörösmarty Színház nagyszínpadán, amely a Padlás premierje után, 23 órakor kezdődött. A felolvasást Bencze András evangélikus püspök-helyettes kezdte, akit Spányi Antal katolikus megyés püspök, majd Somogyi László református lelkész követett a Könyvnél.  Idén is két Bibliából, a katolikusból és a protestánsból olvasnak, könyvenként váltva egymást. Mintegy százötvenen idéznek részleteket a Bibliából. Az eső ellenére nagyon sokan voltak Fehérvár belvárosában advent első vasárnapjának estéjén, amikor felgyúltak a város ünnepi fényei.

A Városház téren az Alba Regia Vegyeskar karácsonyi dalokból álló koncertje után Spányi Antal püspök mondott ünnepi gondolatokat, majd a város polgármestere, Cser-Palkovics András Horváth Lanát kérte meg, hogy kapcsolja fel az ünnepi díszkivilágítást. – A belvárosi programok azt a célt is szolgálják, hogy fel lehessen töltődni lelkiekben az ünnepre, amikor egy kicsit megáll a világ, megáll az élet és azzal foglalkozunk, ami a legfontosabb: egymással, családunkkal, barátokkal, ismerősökkel – mondta Cser-Palkovics András, majd megköszönte az egyházmegyének, hogy a Püspöki Palota homlokzatán advent mind a négy hetében változó fényjátékot jelenítenek meg. A hétvégék témája a bizalom, a vigasztalás, az öröm, az utolsó héten  pedig a remény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!