Vándormadarak, akik maradnak

Az itt maradtakkal sokszor madárbarátok törődnek

- A gólyák még tartják magukat a régi szokásukhoz: augusztus utolsó napjaiban, vagy szeptember elején a keletkező termikeket, azaz meleg feláramlásokat kihasználva a magasba emelkednek, és Dél-Afrika felé veszik az irányt. Hét hónapot töltenek távol, s csak az év öt hónapjában tartózkodnak költőhelyükön, így például hazánkban - tudjuk meg Fenyvesi Lászlótól, a Dinnyési Fertő környezeti nevelőjétől. De előfordul, hogy egy-egy példány nem tudott eléggé felerősödni a nagy utazáshoz, esetleg meg is sérült, és ezért inkább megpróbál megküzdeni a hazai téllel, minthogy nekiinduljon a hosszú, egyébként is veszélyes útnak: ez utóbbi túlélésére ugyanis már kevesebb esélye lenne, mint a mínuszok átvészelésére.

Az itt maradtakkal ilyenkor sok esetben a madárbarátok, szakemberek törődnek, hiszen nem annyira a hideg, mint az annak következtében fennálló élelemhiány veszélyezteti a gólyákat.

- Szinte bármilyen nyers húst szívesen elfogad a madár, ám annak sosem szabad sósnak, vagy fűszeresnek lennie - teszi hozzá a természetvédelmi szakember, aki szerint a fehér gólya igen hálás állat, és kis segítséggel könnyen túléli a hidegebb időket. A kócsagok már kevésbé hagyománytisztelők : mind többen töltik nálunk a teljes téli időszakot.

- Az utóbbi tizenöt évben egyre növekvő számú kócsagállományt figyelhetnek meg az érdeklődők itt, a Dinnyési Fertőn is. A kócsagoknak ugyanis nem kell a termik-képződéshez igazítaniuk az utazásukat, könnyebben felemelkednek, így a végsőkig kivárva addig halogatják az indulást, amíg az nem feltétlenül szükséges. Ha szigorúra fordul az idő, egyik napról a másikra szedik a sátorfájukat; ám ha nem áll be a kemény tél, maradnak.

Mivel egyébként is legkorábban visszatérő madaraink már február elején elfoglalják költőhelyeiket hazánk vizes élőhelyein , ezzel a taktikával kivédik, hogy jól megválasztott helyen lévő lakásukat illegális fészekfoglalók vegyék birtokba. Stratégiájuk Fenyvesi szerint talán fehér tollruhájuknak is köszönhető, hiszen ezzel könnyen beleolvadnak a havas, zúzmarás tájba. Nem így a feketerigók, amelyek cseppet sem téli színük ellenére mára állandó téli vendégeinkké váltak. Olyannyira, hogy a legtöbben fel sem tételeznék róluk, hogy valójában valaha vonuló madarak voltak.

- Egy évszázada a feketerigók még minden télen küzdelmes, és sok veszteséggel járó utazásra indultak a melegebb égtájak felé. Csakhogy valószínűleg rájöttek: kevesebb erőbedobással jár, ha maradnak, hiszen az ember tevékenységének köszönhetően urbánus környezetben is kellő mennyiségű táplálékot találnak. A városokban sok bogyós cserjét ültettek, amelyek a hideg évszakban is teremnek: élelem tehát akad, csak a hideget kell túlélni.

Azon madarak között, amelyek megtartották vonuló szokásukat, vannak kivételek.

- Minden télen akad egy-egy barátposzáta, vagy cigánycsuk, ami megkísérli, hogy áttelel: aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Az tehát, hogy a globális felmelegedés okozná a vándorlás elmaradását, nem feltétlenül igaz.