Hírek

2017.02.09. 10:44

Ütötte az ajtót és leköpte a buszsofőrt Székesfehérváron

Székesfehérvár - Nem szállt le a végállomáson, majd ordítozni kezdett, az ajtót ütötte és a sofőrt is leköpte egy férfi az Akácfa utcai Volán telepnél.

Kocsis Noémi

Az eset még január 26-án történt, a nyomozás részletei azonban csak most váltak ismertté. E szerint a gyanúsított aznap délután a Börgöndi út – Akácfa utca kereszteződésében lévő Volán-telepnél megálló autóbusz vezetőjének többszöri felszólítása ellenére nem szállt le a járműről. Helyette hangosan kiabált, a buszvezetőt szidalmazta, majd miután mégis leszállt, a jármű ajtaját és ablakait mindkét öklével ütni kezdte. Az autóbusz elé állva megakadályozta, hogy annak vezetője elinduljon és fejét többször beleverte a jármű ablakaiba. Ám ez sem volt elég, a férfi ugyanis a visszafelé indulni készülő járatra ismét felszállt, a buszvezetővel újra szóváltásba keveredett és egy alkalommal, ököllel megkísérelte megütni, illetve le is köpte. A nyomozati megállapítás szerint a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben, az autóbuszon utazókban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Kiderült, hogy ugyanezen elkövető volt az is, aki társával közösen, egy nappal korábban a Piactéren lévő autóbusz-pályaudvaron egy ittas állapotban lévő, mozgásában korlátozott 60 éves férfitől 7.500,- Ft-ot vett el. Az elkövetők beszélgetésbe elegyedtek a sértettel, bizalmába férkőztek, majd miután a sértett egyikük kérésére előbb 500,-, majd 2.000,- Ft-ot átadott, kihasználva a sértett ittas állapotát, mozgásában korlátozott voltát, valamint figyelmetlenségét, a pénztárcájából annak akarata és engedélye ellenére további 5.000,- Ft készpénzt vettek ki, és a helyszínről eltávoztak.

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség indítványt tett az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatására, mégpedig kifosztás, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottal szemben egyébként más büntetőeljárások is folyamatban vannak, többszörösen büntetett előéletű, így a bűnismétlés, szökés-elrejtőzés lehetősége miatt a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozás bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte letartóztatását, a döntés azonban még nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!