Hírek

2009.07.14. 02:29

Újabb tanú, aki látta a kézbesítőt

Bodajk - Adatgyűjtés, szakértői munka - vizsgálják a kisvárosban történt eset körülményeit az elkövetők felderítése érdekében.

Móré Erzsébet

Tegnapi lapszámunkban olvashatták a történetet: Bodajk polgármestere nevében, (minden valószínűséggel) fénymásolóval hamisított, aláírása és a polgármesteri hivatal pecsétjével ellátott levelet kézbesítettek ki ismeretlen, sötét kabátot és csuklyát viselő alakok a település postaládáiba.

Ez a levél azt tartalmazta, hogy a polgármester lemond, s ennek okaként saját hatalomvágyát , s nem utolsósorban alkalmatlanságát nevezte meg. A levél végén még az is olvasható, hogy azt saját maga, otthon állította elő, sokszorosította, hogy ezzel ne terhelje a hivatal költségvetését. A levél felháborodást váltott ki, mert Oszlánszki Zsolt ugyan sokakkal kerül, került szembe szókimondása, mások szerint rossz modora miatt, de a korábban nagyközség, egy éve pedig városi címet elnyert település fejlődése a polgármestert igazolja.

Oszlánszki a levélre ellenlevéllel válaszolt (ezen már a polgármesteri pecsét is eredeti, kék színében látható).

Közben nagy erőkkel megkezdődött a nyomozás. A megye főkapitánya, Simon László rendőr ezredes nyomozó csoportot küldött a bűncselekmény felderítésére, s a polgármesteri hivatalban is szorgosan keresték azt a levelet, amelynek alapján a hamisítvány készülhetett. Nem mellesleg a hét végi atrocitás lényegében a harmadik elem volt egy sorban, egy héttel korábban ugyanis a polgármesteri hivatal bejáratát purhabbal torlaszolták el , a tettesről a biztonsági kamerák felvételt készítettek. Ezt is elemzi a rendőrség, például orvos szakértő bevonásával.

Tegnap este Simon László rendőrfőkapitány a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta, folynak a további tanúkutatások, értékelik az eddigi adatokat, információkat és szakértőket rendeltek ki. Éppen a kirendelések miatt gyors, látványos megoldásra nem lehet számítani, a vizsgálatok elkészítése néhány napnál azért több időt vesz igénybe.

Lapunk egyébként úgy tudja, hogy - cikkünk nyomán - újabb tanú jelentkezett, ő látta az egyik kézbesítőt , aki pénteken késő este szórta szét a leveleket. A rendőrség már meghallgatta. Megtudtuk azt is, hogy július 10-ei dátummal postán feladták a hamisított lemondási nyilatkozatot tartalmazó levelet Mór polgármesterének, aki a hatóságokhoz továbbította azt, miután értesült a történtekről. Fenyves Pétert estig nem értük el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!