Hírek

2016.02.14. 13:14

Új horgászrend a Velencei-tavon

Dinnyés - Idén több változás lépett életbe a Velencei-tavi horgászrendben. Van olyan szabály, ami nem csak a horgászokat, de a tóhoz látogató turistákat is érinti.

Lovász Lilla

- Az egyik legfontosabb új szabályozás, ami a Velencei-tó halfaunájának védelmében született, az ívó halak zavarásának tiltása - tudtuk meg Bozai Zsolttól, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének halőri csoportvezetőjétől, aki kérésünkre összefoglalta a február elsejével életbe lépett módosításokat.

- Mivel a ponty a part közvetlen közelében ívik, ilyenkor szinte forr a víz az állatok tolakodásától. Ez igen érdekes látvány a természetszeretőknek, ám sajnos igen rossz tapasztalataink vannak az élővilágot kevésbé tisztelők esetében. Egyesek, pusztán szórakozásból, kövekkel dobálták a halakat. Nemcsak a ponty, a más időpontban szaporodó süllő is veszélybe kerül ezáltal, mivel ez utóbbi fajnál a hím állat a lerakott ikrákat folyamatos legyezgetéssel levegőzteti, őrzi, s ha elriasztják, azzal meg is hiúsult az ívás.

- Ezért foglaltuk szabályba, hogy a kijelölt, táblával is jelzett, úgynevezett kíméleti területeken az ívó halállományt nemcsak horgászattal de bármilyen módon zavarni tilos, a jogszabály által meghatározott tilalmi időszakon kívül is.

A kíméleti területek három helyen húzódnak: Dinnyésen a Sarvajc-kikötőtől a pákozdi átkötő útig, Sukorón a Sügeresnek nevezett szakaszon, a szabadstrandtól nyugatra, illetve Pákozdon a Szúnyog-sziget felé haladva az úttól jobbra eső lápos részen. A szakértő arra figyelmeztetett, ezeken a területeken legkésőbb májustól sétálni sem szabad. A pontos időpontról a kihelyezett táblákról tájékozódhatnak majd az arra járók.

- Nemcsak a pontyot, a ragadozó halakat is védi az új szabályozás: március 1-je és április 30-a között tilos mindenféle műcsali használata, ragadozó halra horgászni kizárólag 15 cm-nél nagyobb csalihallal szabad. Az éjszakai horgászat terén is új rend lépett életbe, november 1-je és március 31-e között csak reggel hat és este tíz óra között szabad pecázni, éjjel egyáltalán nem, ám az ezen kívüli időben, azaz április 1-jétől október 31-éig korlátozás nélkül lehet horgászni.

A Velencei-tavon horgászni remek kikapcsolódás minden évszakban. Az új szabályok pedig a tó halállományát is védik
Fotó: Lovász Lilla

Újdonságként a MOHOSZ a Velencei-tóra 24 órás területi engedélyt is bevezetett, ami - betartva az egyéb időbeli korlátozásokat - a jegyre írt kezdő időponttól számított 24 órán belül érvényes, nem pedig az adott napon éjfélig, ahogy eddig.

- Ezzel a turistáknak szeretnénk kedvezni, hiszen sokan jönnek néhány napra a tópartra, s egy esti, illetve egy napközbeni horgászat csábító program lehet akár az egész családnak - tette hozzá. Azok számára, akik egész évben szeretnének kijárni a tóra, az eddig is megszokott éves engedély éri meg a legjobban.

- Mivel a halállomány természetes utánpótlásának feltételei sajnos egyre kedvezőtlenebbek, tavaly bevezettük a darabszám korlátozást a kifogott halakra a csuka, a süllő, a kősüllő, a harcsa, a balin, illetve a ponty, a compó és az amur esetében. A felnőtt jeggyel, két bottal horgászó ezekből összesen legfeljebb nyolcvanat foghat egy év alatt, napi öt darabos maximális korlátozással, amelyből egy fajba legfeljebb három hal tartozhat, a többit vissza kell engedni. Ez a korlátozás a szakértő szerint beválni látszik, a süllőt leszámítva nem csökken tovább ezen halak állománya.

- Tavalyelőtt igen jó süllős év volt, magas fogási számokkal, így, mivel a csúcsévek után rendszerint visszaesés következik, várható is volt, hogy 2015-ben kevesebbet fognak majd ebből a fajból. A többi halat tekintve közepes évet tudhatunk magunk mögött, nem volt sok kiemelkedő rekord. A legnagyobb hal egy 73 kilós harcsa volt, amelynek szerencsés akasztója arról számolt be, hogy több olyan kapása is volt, amely vélhetően száz kiló fölötti példányt jelentett, ám ezeket nem sikerült kifognia. A tóban tehát akad óriáshal szép számmal, csak meg kell tudni fogni - mégpedig sportszerűen.

A szabályokat egyébként Bozai Zsolt szerint eddig is többnyire betartották a horgászok: - Néhány renitens, tiltott módszereket alkalmazó horgász van ugyan a tavon, róluk tudunk, és biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb ők is horogra akadnak. A mielőbbi tetten érést már olyan új technikai eszközök segítik, mint az éjjellátó, illetve a hőkamera, amellyel a nádfalon át is látható, aki tilosban jár. A sporthorgászok ugyancsak segítségünkre vannak, hiszen tudják, azzal, hogy betartatjuk a szabályokat, mindenki számára egyenlő esélyeket teremtünk.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!