Hírek

2012.06.24. 05:40

Türelem modellt terem

Székesfehérvár - Némi fűrészelés, ragasztás egy kis festés, és már kész is az új kis hajó, ami egy távirányító segítségével, probléma nélkül szeli a habokat, akár a nagyok – gondoljuk mi, laikusok.

feol.hu

A dolgok azonban sokkal bonyolultabbak. Völgyi László, a Fejér Megyei Modellező Egyesület tagja, és a szakkörbe járó gyerekek meséltek másfél méteres hajókról, versenyekről, csapatmunkáról és egy hobbiról, ami egy egész életen át elkísérhet bennünket, ha úgy akarjuk, no és persze, ha rendelkezünk némi (vagy inkább rengeteg) türelemmel.

– Az egyesület közel hetven éve létezik, de csak az utóbbi pár esztendőben foglalkozunk gyerekekkel. Eleinte csak nyolc–tíz általános iskolás járt építeni, de a mostani őszt már huszonkét lelkes fiúval kezdtük. Ez a létszám idővel hárommal csökkent, de a kitartóbbak még most is rendszeresen járnak a foglalkozásokra hetente egy vagy akár két alkalommal, ahogy idejük engedi – mesélte büszkén a gyerkőcök oktatója, aki maga is a modellezés szerelmese. Mint mondta, majdnem mindenki életében eljön az az időszak, amikor rövidebb-hosszabb időszakra hanyagolja ezt a hobbit, főleg a csajozós kamaszévekben, azonban később valószínűleg újra visszatér a modellezéshez.

A kérdésre, meddig tart egy-egy hajó megépítése, készségesen felel: – Ezt gyereke válogatja, s természetesen attól is függ, milyen nehézségű hajót készítünk. A folyamat eltarthat három hónapig vagy akár három évig is. Fontos, hogy a hajókat precízen rakjuk össze, ezért, ha elrontunk valamit, azt újra kell csinálnunk. Ez a gyerekekre is igaz, ahogyan a másik alapszabály is érvényes minden modellezőre: nem hagyunk félbe munkát. Ha az egyik tanítvány abbahagy egy hajót és nem jár többé, azt egy másik folytatja. Messziről is látszik, az ifjú, tízes éveik elejét taposó titánok nem tartják túl nehéznek a sokszor tenyérnyi, máskor méteres makettek elkészítését. Élvezik, szeretik, attól függetlenül, mennyire ügyesek. Mert, mint azt László is elmondta, ez nem időre megy, a kézügyesség pedig tanulható. Ami viszont elengedhetetlen, az a türelem, a nyugalom és természetesen a kitartás.

A szülők és a hobbi idősebb művelői csak ritkán avatkoznak bele a tanoncok munkájába. Nem készítik el helyettük a modelleket, hagyják, hogy egy idő után önállóan dolgozzanak, hisz akkor a végeredményt is nagyobb öröm övezi. De a fiúk egymást szívesen segítik, próbálják arra nevelni őket, hogy a versenyen kívül ne vetélkedjenek egymással. Persze vannak viták és megy a mókázás, egymás ugratása is, de, mint mondják, ez nem komoly.

Arra a kérdésre, melyiket szeretik jobban, a számítógépes játékokat vagy a modellezést, már megoszlik a társaság véleménye, hisz ők is szoktak netezni, tévézni, de a modellezést nem adnák fel.

– A fiam nagy élményként éli meg mind a készítést, mind pedig azt, amikor már a kezében van a mű. Ez ad neki egy kis lökést – árulta el Kaposi László, az egyik büszke apa.

Völgyi László szerint mindez annyiban egy gyorstalpaló képzésnek is nevezhető, hogy a gyerekek már eleve egy vákuumformázott poliészter hajótestet kapnak, amit utána nekik kell kivágniuk. Ezután kerül fel rá a szintén vágásra szoruló hajótest. Végül pedig a kabin ablakokkal, kéménynyel, tetővel, amit a gyerekek már maguk formálnak, ragasztanak és festenek – a benne lévő sebességszabályzóról nem is beszélve. Az oktatók folyamatosan biztatják a kicsiket, hogy játsszanak a fantáziájukkal s alkalmazzák akár az iskolában megtanultakat is. A fiatalok pedig ötletelnek. Így született meg sprays doboz kupakjából az új típusú burkolat, használt filctollból ágyúcső és sok egyéb ötlet, ami előreviszi a makettkészítés tudományát.

– A cél az, hogy később ne csak hajókkal foglalkozzunk, hanem járműveket és kisházakat is lemodellezzünk. Nemrég vágtunk bele egy vasúti terepasztal készítésébe, de dolgozunk egy Legoszakkör beindításán is. Persze mindig a modellezés lesz az első – tette hozzá Völgyi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!