Hírek

2016.10.26. 14:24

Tieger Balázs nyerte az Alba Regia informatikai versenyt

Székesfehérvár – A határon túlról is jutott be középiskolás fiatal az Alba Regia Informatikai Versenybe, ahol komoly problémamegoldási feladatokkal kellett megbirkózniuk a diákoknak.

Házi Péter

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara már a hetedik, középiskolásoknak szóló informatikai versenyét rendezte meg. Az október 7 és 14 között zajló elődöntőt követően szerdán tartották a a döntőt, ahová a legjobb tizenöt tanuló került be. Az írásbeli feladatokat követően az ARMK laborjában elektronikai játékokkal, játékos elektronikával ismerkedtek meg a fiatalok, miközben a zsűri a dolgozatokat vette górcső alá.

Fotó: Dobos Dániel

Olyan problémacentrikus feladatok szerepeltek a döntőben, mint egy állatorvos számára történő honlap készítése, amelyen az állatok nevével be lehet jelentkezni a rendelésre, de tikosírást is meg kellett fejteniük a középiskolásoknak – tudtuk meg Hajnal Éva egyetemi docenstől.

A verseny egyrészt segít felkészülni az informatika érettségire, másrészt az sem titkolt cél, hogy a műszaki felsőoktatás felé csalogassák a középiskolásokat. A verseny első helyezettje a Tóparti gimnáziumba járó Tieger Balázs lett, második helyen a komáromi Kelkó Balázs végzett, a harmadik pedig Mórocz Ákos lett, szintén a Tópartiból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!