Hírek

2014.11.17. 19:55

Tanulni küldik a képviselőket

Székesfehérvár - A megyében a jövő héttől, járásonként tartják meg a kötelező képzéseket a képviselőknek.

Tribolt Lajos

Hétfőn kezdődik az országban az önkormányzat képviselők képzése, egyebek mellett az önkormányzati törvény legfontosabb előírásaival ismertetik meg az érintetteket - tájékoztatta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az MTI-t.

A mintegy 17 ezer képviselőnek az új önkormányzati törvény írja elő, hogy megválasztásuk után három hónapon belül vegyenek részt a kormányhivatalok által szervezett képzésen. Ezen megismerhetik a jogszabályi környezetet és segítséget kapnak napi munkájukhoz - ismertette az államtitkár.

Pogácsás Tibor jelezte: a tárca által összeállított tematikában a többi között a képviselő-testület és a bizottságok működése, a hivatalok és társulások, a képviselői jogok és kötelezettségek, valamint az önkormányzati feladatok és gazdálkodás szerepelnek.

A megyei és a városi önkormányzat hívta kötetlen beszélgetésre a megye valamennyi polgármesterét, akik közül sokan el tudtak jönni a Csók képtárban rendezett találkozóra. Itt megnézhették a múzeum legutóbbi leleteiből készített Régészeti pillanatképek című kiállítást, majd a múzeum főépületében a Seuso-kiállítást. Képünkön balról a második Fenyves Péter Mór polgármestere Fotó: Koppán Viktor

Az egynapos képzések teszttel zárulnak, a tananyag pedig a Belügyminisztérium által készített Nagy önkormányzati kézikönyvre épül. A tesztben szereplő kérdésekre adandó válaszok elhangzanak az előadásokban. A második nap valószínűleg a tesztek eredményeinek elemzésével telik, mivel a Fejér Megyei Kormányhivatal két napra szóló meghívót küldött ki a képviselőknek és a polgármestereknek. A képzés ugyanis a polgármestereknek is kötelező.

- Az idén negyven éve, hogy a közszolgálatban dolgozom, de bizonyára egy kis frissítés nem árt, s új dolgokra, ötletekre inspirál - mondta kérdésünkre Fenyves Péter Mór polgármestere némi iróniával a hangjában. Majd hozzátette, hogy azok számára kimondottan hasznos lehet a képzés, akik újonnan kerültek be a közéletbe.

A jogszabály ugyanis nem tesz különbséget az alapján, hogy valaki most került be egy önkormányzatba, vagy már hosszabb ideje ott dolgozik. Sőt, a képzettséget sem veszi figyelembe, még a szakirányú diplomát sem.

- A 10-15 éve képviselőként dolgozók közül nem mindenki örül annak, hogy két napra kiveszik a civil munkájából - jegyezte meg Ronyecz Péter, Adony polgármestere. Bajkai János, Kincsesbánya polgármestere hozzátette, hogy a kis településeken, s főleg az újonnan bekerült képviselőknek biztosan jót tesz, hogy megismerik a jogi előírásokat, képbe kerülnek. A képviselőknek és polgármestereknek megküldött levél tartalmazza azt is, hogy ha a saját járásában nem tud résztvenni a képzésen, akkor előzetes jelzés alapján más járásban résztvehet. A képzések járásonként: Enying november 24-25, Polgárdi 25-26, Sárbogárd 26-27, Gárdony december 1-2, Martonvásár 3-4, Bicske 4-5, Mór 8-9, Dunaújváros 9-10, Székesfehérvár 10-11. A képzések ingyenesek, ezért semmiféle ellátás nincs, mindenki magáról gondoskodik majd.

Tagadhatatlanul jóttesz sok képviselőnek és újonnan választott polgármesternek, ha megismeri a vonatkozó szabályokat, előírásokat. Előfordult már, hogy új képviselő plebejus indulattal nekiszabadult volna a dolgoknak és csak nehezen lehetett elmagyarázni neki, hogy vannak törvények, amiket be kell tartani.

Más kérdés, hogy a közszolgálatban négy évtizede dolgozó, több ciklusban polgármesteri tisztséget betöltő akár a másik oldalon is állhatna, vagyis tarhatná ő az oktatást. Most mégis rá megy kétnapja arra, hogy tanuljon számára kézenfekvő dolgokat.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!