Hírek

2010.09.30. 14:03

Tájházat avattak Tordason

Tordas - Szlovák tájházat avattak a minap a községben. A Hangya-mintafaluként is ismert településen egy régi és valóban létezett ház alapján emelték az újat, s be is rendezték konyhástul-szobástul.

Zsohár Melinda

A Tordas Értékmegőrző-fejlesztő és Kulturális Közhasznú Egyesület 2008. májusában rakta le az alapkövét a tájháznak, amely nagyrészt társadalmi munkában épült fel, a berendezését pedig úgy adogatták össze a falubeliek. A szép kis háromosztatú házat ugyan szlováknak nevezik az egykor betelepedett, mára elmagyarosodott tótok emlékére, de nem különbözik a parasztházként ismert bármely más régi falusi háztól. Hacsak abban nem, hogy komoly alappal, mai technológiával épült  - tette hozzá Cifka János, az egyesület elnöke. Ha fürdőszoba is lenne benne, sokan szívesen beköltöznének a pitvaros, szabadkéményes-konyhás, rakott tűzhelyes otthonba.


Toman Ilona tordasi helytörténésztől tudjuk, a most felépült ház mintájául Pintér István 1820 körül épült háza szolgált, amely a Hangya-emlékkönyvben is látható. A tisztaszoba, a pitvaros konyha és a hátsó szoba mögött nem kamra van, hanem félig nyitott szín, amelyben a 19. század végi, 20. század eleji mezőgazdasági eszközök, szerszámok kaptak helyet. A berendezést még itt-ott fellelni nagyon idős falusi nénik megmenekült kisházában, vagy a szenvedélyes hagyományőrzők és gyűjtők otthonában. Mindenesetre az ünnepélyes avatón a legkisebbeknek ugyancsak szorgalmasan magyaráztak a szülők, nagyszülők, hogy mi micsoda és mire való!
 Az eseményen megjelent a hajdani szövetkezeti mintafalu szellemi atyjának, Almási Balogh Elemérnek fia, Balogh Gyula is. Tordason még számos Hangya-korabeli épület mutatja, milyen nagyszerű vállalkozás volt a rövid időt megért története ellenére a Hangya-mozgalom, a magyar vidék korabeli harmadik utas törekvése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!