Szüretkor megtelik élettel a szőlőhegy

Fejér megye egész területe szőlőtermő vidék. Vannak persze kiemelkedő részek, ahol minőségi bor készül, ezeket a borkereskedők a távolabbi vidékeken is árulták. Ilyen a Móri borvidék a Vértesben, ami Pusztavámtól, Móron, Csókakőn, Csákberényen, Söréden át egészen Zámolyig tart. Móron a kapucinusoknak volt rendháza, szőlészete és borászata. 1918-ig vitték Bécsbe is a móri fehér bort. Felvidékre, főként a komáromi, nagyszombati és pozsonyi borkereskedőkhöz jutott még el a móri bor.

Ugyancsak színvonalas bortermelés folyik napjainkban is Csóron, Iszkaszentgyörgyön és Kincsesen, Etyek környékén, a Váli-völgyben, a Duna mentén valamint a Velencei-hegységben is.

Magyarruhás leányok és csőszlegények Pákozdon és Pázmándon.

- A budapesti vendéglősök már ősszel lejöttek és kiválasztották, hogy milyen borokat vesznek meg. Gyúrón külön ünnepnek számított december körül az első fejtés után a borszállítás napja. Lovaskocsival vitték a hordókat a gazdák a fővárosba a kocsmárosokhoz. A pénzből mindig vittek haza a feleségüknek és gyerekeiknek valamilyen ajándékot Budáról - fogalmazott a néprajzkutató.

Elmondta, az első népszokás, mely az őszi időszakhoz kötődik, a szőlőőrzés. Lőrinc napjától kezdve a lopás és az állati kártevők ellen is védeni kellett a szőlőket.

- Minden szőlőtermelő községben tavasztól őszig egy hegyőrt, szőlőcsőszt alkalmaztak. Mór és Pusztavám kivételt képez, ezeken a településeken ugyanis az idős csősz mellé augusztus közepétől a szüret végéig felvettek még két, katonai bevonulás előtt álló, kisegítő szőlőpásztor legényt. Az első napon, amikor fokossal a kezükben mentek ki a legények a hegyre, ünneplőbe öltöztek, darutollas kalapot tettek a fejükre. Vittek magukkal riasztópisztolyt, kürtöt és kereplőt is. Szeretőjükkel, vagy menyasszonyukkal együtt kivonultak a virágokkal, gyümölcsökkel és szőlőfürtökkel feldíszített csőszkunyhóhoz. Finom ételekkel, sült hússal, süteményekkel, tánccal és énekkel ünnepeltek. Majd egy három méter magas póznára szőlőkoszorút tettek, ezzel jelezték a hegyen, hogy elkezdték a munkát. A szüret végén csőszbált is rendeztek, ezen csak a csőszök és párjaik vettek részt - tette hozzá.

Velencei Csúcsos-présház Orisekné Farsang Erzsi: Sógorkák című festményén

A szüret társas munka volt, a nagyobb gazdaságokban, uradalmakban bérmunkások is végezték a munkát. A lányok és a gyerekek voltak a szedők, a legények a puttonyosok. A gazda és az idősebb férfiak a préselést és a darálást vállalták magukra. A szüret jó alkalom volt az ismerkedésre is: meghívták a menyasszony és vőlegényjelölteket is. Cigányzenészek is járták a szőlőhegyeket, vidáman húzták a présházak előtt a nótát. A nagyobb, uradalmi szőlészetekben durrogtak a mozsárágyuk is, amikor megtelt egy óriási hordó musttal.

Sok helyen Fejér megyében csak azért tartottak egész évben egy-két birkát, hogy szüret idején birkagulyást főzhessenek, amit káposztás kaláccsal kínáltak.

Ezek a vidám szüreti hagyományok az 1890-es években pusztító filoxéra-járványig tartottak, ami kiirtotta a hegyvidéki szőlőket. Ekkor fejlődtek fel a homoki borvidékek, melyeket nem érintett a fertőzés. Szomorú szüretek jöttek, majd el is maradtak: kivesztek a népszokások.

Az 1900-as évek elején országos program keretében megindult a szőlőrekonstrukció, a fertőzött területeket újratelepítették: Amerikából hoztak a filoxérának ellenálló szőlőfajtákat. Három évtized múlva újra kezdett feléledni a hegyvidéki bortermelés: ekkor Darányi Kálmán miniszter országos rendelettel, egységes forgatókönyvvel támasztotta fel a régi népszokásokat. Így újra megrendezték a szüreti bálokat és a felvonulást, regionális különbségek nélkül, szőlőlopás-játékkal, és szüreti koszorúval. A különböző szerepeket, mint a tolvaj és a csősz, bíró és bíróné, napjainkban is beöltözött szereplők alakítják.