Szereti megtalálni a járatlan utakat

A nemzetközi Csinálj zenét!-napon, a zene európai ünnepén a világ 120 országában mindenkit az együtt zenélésre buzdítanak. Jónás Vera ezen a júniusi napon a belvárosban Vas Márkkal és Siska Tamással karöltve egy rögtönzött pop­up utcai stúdióban zenélt együtt a járókelőkkel. Kiderült, nem csak élettel, zenével is tele van Székesfehérvár. Ekkor beszélgettünk először.

Jónás Vera nem zenész, de zenekedvelő családból származik, édesapjával a rockosabb vonalat hallgatta, Frank Zappa és Hendrix üvöltött a kocsiban, míg édesanyja a lágyabb ecsetvonásokat festette Vera zenei vásznára, például a The Beatlest és Elton Johnt. Vera cserfes kislány volt, bár utóbbi létige indokolatlan, hiszen ezt a tulajdonságát megőrizte. - Nem tudtam, hogy mi szeretnék lenni, csak azt, hogy jól érzem magam a színpadon, tulajdonképpen a hatalmába kerített. Szavaltam, táncoltam és énekeltem is - magyarázta Vera, aki kezdetben színésznek készült, de gimi után kinyílt a világ. Már akkor rengeteget utazott. Azt mondja, a zenén kívül egyébként ez a másik nagy szenvedélye, az ő szavaival élve mániája, de erről még később.

Jónás Vera bevadult  új albumán. Előkerült az elektromos gitár, hangzásban, szövegekben és üzenetben is „odakarmol” kicsit Fotó: Vera Jonas Music

- Amikor leérettségiztem, egy nagy kérdőjel volt előttem. Végül az ELTE-re jelentkeztem, társadalmi tanulmányok szakra, antropológián diplomáztam. Ez nekem túl száraz volt, de legalább mellette elkezdtem komolyan a zenével foglalkozni. Különórákra jártam és már kisebb-nagyobb zenekarokban is játszhattam - mondta. A diploma megszerzése után fejest ugrott az ismeretlen mély vízbe: három önmegalapozó londoni év következett, amiből szerelem lett. Imádta a várost, mert színes, mert multikulti, mert sokféle. Felvették egy zenei egyetemre, ahol dalszerzés szakon végzett, majd itthon és Londonban is lett egy zenekara. Olyan zenei felkéréseket kapott, amelyek egyértelművé tették az irányt a nagy útkeresés közepén. A sors megadta neki a megfelelő lökést, amire szüksége volt, annak ellenére, hogy egy tudatos embernek tartja magát. Mindenféle zenei irányban megmerítkezett, most azonban
a londoni szál pihenőpályán van.

- Nagyon szeretek másoknak írni, bármit. Szöveget és zenét is. Írtam már zenét színházi és táncos darabnak, de mozgóképre, animációra is. Szeretem ezeket a kollaborációkat, nagyon inspirálóak.

- Eddig noteszekbe gyűjtöttem a szavakat, most már inkább a telefonomba: ha hallok valami érdekeset, vagy eszembe jut egy olyan szóösszetétel, egy érdekes kép, ami rezonál velem, felírom. Amikor dalokhoz szöveget kell írni, elő szoktam venni a kis jegyzeteimet, puskázom. De általában csak tudattalanul hagyom, hogy kifolyjon, ami eszembe jut. Ez egy külön belső terápia, a belső kis labirintusom kibogozása - mondta mosolyogva az alkotási folyamatokról. A hamarosan ötéves Jónás Vera Experimentre rengeteg koncert vár a nyáron, új albumuk áprilisban jelent meg Tiger, Now! címmel, erről így mesélt: - Ez egy eléggé odakarmolós, vadabb anyag az eddigiekhez képest. Hangzásban, szövegekben és üzenetben is odacsap egy kicsit. Nagy ugrás ez nekem. Elővettem az elektromos gitárt, az őrült hangzásokat, mindenki egy kicsit bevadult. Kemény munka van mögötte, most ezt csendesítjük magunkban, csinosítjuk, fényesítjük. Már születnek az új dalfoszlányok is.

Vera az album megjelenése után Indiába utazott zenét tanulni, nem először és nem utoljára. - Messzire menni a kedvenc dolgom az életben. Imádok összevissza járkálni a világban - fogalmazott. Még Japánt is megemlíti, ahova, bár koncertezni hívták, az országba is bele tudott kóstolni, de Erdélyt is szenvedélyesen szereti.

Az utcai stúdióról, a „szerelemprojektről”

– Két évvel ezelőtt kezdtük, a projekt lényege, hogy az utca emberét kicsit közelebb hozzuk a zenéhez, hogy megtalálják magukban

a zenét egy interaktív élményen keresztül – kezdte Vera. – Mindenkiben ott van a zene, az élet fontos esszenciája, mindenki kapcsolódhat hozzá, mindenki kiveheti belőle a részét. Hiszem, hogy a tolerancia és a jólét felé apró lépések vezetnek, és ez egy nagyon jó kapcsolódási pont az emberekkel. Ahogy történt Kolozsváron is, amikor együtt zenéltünk magyarokkal, románokkal és a turistákkal. Nagy élmény számunkra is, hogy éppen most kikkel fogunk találkozni. Sokszor csak kerülgetnek minket, nem mernek odajönni, aztán szépen lassan felbátorodik, „belecsenget” az utca népe, vagy „belejátszik” a közösbe egy-egy hangszerrel. Mi pedig felvesszük és megőrizzük.