Hírek

2014.09.03. 17:45

A mára felnőtt, egykori táborozókat várják a cukorbetegtalálkozóra

Székesfehérvár - Majdnem negyedszázada, 1990-ben táboroztak először diabéteszes gyerekek Balatonszabadiban, a Szent György kórház üdülőjében.

Hajnal Csilla

Az idei volt a 25. tábor a Balaton mellett a Fejér megyei Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület szervezésében. Három turnus nyaralt az idén, összesen 51 gyerek töltött el egy-egy hetet az üdülőben. A legkisebbek jártak a veszprémi állatkertben, hajtogattak lufit Lala bohóccal, no és persze rengeteget játszottak együtt. A kiskamaszoknak jutott a legmelegebb hét, a sok fürdés mellett ők bobozni is voltak. A legnagyobbak a harmadik hetet töltötték Szabadiban, találkoztak Hevesi Tamással, aki cukorbetegként az egészséges életmódról, a mozgás fontosságáról beszélt nekik, és jártak a zamárdi kalandparkban is.

Lala bohóc és az első idei turnusa balatonszabadi üdülő udvarán. Ők a legkisebbek, köztük is egy ikerpár, akik még csak ötévesek

Korosztálytól függetlenül egy dolog minden táborban közös: a szórakozás mellett a gyerekek itt bizony tanulnak. No persze nem padban ülve, könyvből. A táborok célja elfogadtatni a gyerekekkel az állapotukat, megtanítani őket együtt élni a betegséggel és tudatosítani bennük: élhetnek úgy, ahogyan egészséges társaik. Ehhez tudni kell önállóan vércukrot mérni, egy adag ételről megállapítani, hogy abban mennyi szénhidrát van, és aztán beadni saját maguknak az inzulint mindez nem kis feladat egy gyereknek.

A táborokat szervező felnőttek hihetetlen odaadással foglalkoznak gondozottjaikkal: Karádi Zsuzsanna, a Szent György kórház gyermek diabetológus főorvosa, Benn Orsolya diabetológus, szakorvos, Pálfyné Simon Éva, Szabóné Hajdú Ildikó, Szabó Adrienn, Király Rita diabetológiai szakápolók, Mészárosné Jaskó Enikő dietetikus, Vajdáné Csák Rózsa, a gyerekosztály főnővére, az egyesület elnöke, Fejes Istvánné, gyermekápoló és Kissné Cserhalmi Márta pedagógus szívét-lelkét viszi Szabadiba minden évben. Az az egy hét, amit a gyerekek a táborban töltenek, nem csak nekik, de szüleiknek is emlékezetes: úgy engedhetik el fiukat, lányukat otthonról, hogy biztosak lehetnek benne, jó kezekben vannak. Egyáltalán nem véletlen hát, hogy az egyesület felhívására, amelyben szeptember 7-ére jubileumi találkára hívták egykori táborozóikat, oly sokan jelentkeztek. És még mindig várják a visszajelzéseket! Érdemes lesz elmenni, emléket idézni: több mint hétszáz fotó őrzi a 25 tábor legszebb pillanatait.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!