Személyesen kopogtatnak

Sárkeresztesen valamivel több mint ezerkétszáz kopogtatócédulát kézbesített a napokban Szalai Judit, a polgármesteri hivatal munkatársa. A település jegyzője, Iván Szilvia a kopogtatócédulák kézbesítésének ezt a módját mindenekelőtt a takarékossággal magyarázta. Az idén a postától már nem is kértek árajánlatot - mondta. A szabad választások óta náluk ez hagyomány. Judit két nap alatt kész volt a kézbesítéssel, ez a kopogtatás részükről személyes. Boríték itt nem kallódik el.

Tíz éven keresztül Nagy Imréné Erzsike vitte a házakhoz a polgármesteri hivatal leveleit, novemberben ment nyugdíjba, akkor adta át Juditnak a stafétabotot, velünk pedig megosztotta emlékeit. Mindenkit ismer a faluban - ami valójában nem nagy csoda egy kicsiny településen -, de ő nevén szólította még a kutyákat is. Szabódva mesélte, hogy volt néhány nagyobb példány, amelyiktől kimondottan tartott. Az volt a módszere, ha kutyás házba kellett mennie, hogy nyitva hagyta maga mögött a kaput, és ha előkerült a kutya, futólépésben rükvercben távozott. Tavaly tavasszal halálra rémült. A Géza utca sarkán egy családhoz csöngetett be. Hatalmas jószág nyomult gazdája után, Erzsikének csak annyi ideje volt, hogy kiáltson: Ne nyissa ki a kaput! Késő volt. Az ajtónyílásból a kutya fenevadként rávetette magát, bekapta karját, és csak gazdája ijedt sikítozására engedte el.

Erzsike különösen figyelt az idős emberekre. Voltak levelek, amiket elég lett volna a postaládába bedobni, ő azonban mindig benézett néhány öreg címzetthez. Kérdezett, érdeklődött, figyelt. Volt, akinek ennivalót is csomagolt, és minden kérést teljesített. Politikáról soha senkivel nem beszélt, pedig az első szabad választások óta a kopogtatócédulákat ő hordta ki. Olvassa el mindenki a tudnivalókat a hirdetményeken - ezt válaszolta a kérdésekre. Attól pedig, hogy megtudja, ki milyen színekben érdekelt, elzárkózott. Az emberek megítélése nála nem ezen múlott.