Hírek

2017.03.06. 17:52

Kijutottak a világbajnokságra - Sikert sikerre halmoztak a fehérvári diákok

Székesfehérvár – Nemzetközi versenyeken sikert elérő fiatalok voltak a vendégek hétfő délután a Városházán. Míg a Comenius gimnázium 24 diákja Franciaországban, addig a Vörösmarty szakgimnázium egykori 2 tanulója Svédországban jeleskedett.

Laci Patrícia

A fiatalokat, illetve az őket kísérő tanárokat Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fogadta.

A Vörösmarty Mihály szakgimnázium egykori tanulói, Stadler Bence és Liszi Roland Göteborgban,  a szakmunkások Európa-bajnokságának is emlegetett EuroSkills versenyen jó eredményeket értek el, míg Roland a bútorasztalos szakmában kiválósági érmet, addig Bence az épületasztalos szakmában ezüst érmet szerzett. A fiatalemberek továbbjutottak a világbajnokságra, azaz a WorldSkills-re, amely októberben lesz Abu Dhabiban.

Bencétől megtudtuk, hogy a világversenyre való felkészülést négy hete kezdte el. A sok gyakorlás azzal jár, hogy szinte nincs is szabadideje. Bence szerint az EuroSkills óriási élmény, s jó tapasztalatlehetőség is egyben.

A Comenius gimnázium 24 diákja Strasbourgba utazhatott. A fiatalok az Európa Parlamentben egy angol nyelvű vitanapon vettek részt, ahol az EP képviselőkhöz hasonlóan szekciókra bontva, 6 bizottságba szervezve vitatták meg az EU jelenét és jövőjét 18 tagállam diákjaival együtt.

Képünkön a Vörösmarty Mihály szakgimnázium egykori tanulói (jobb oldalon) és a Comenius gimnázium diákjai tanárukkal
Fotó: Simon Erika

A 11. osztályos Hujber Soma elmondta, hogy a csoportfelosztásoknál ügyeltek arra a szervezők, hogy egy-egy csapatban minél több nemzetiség legyen, ezzel is arra ösztönözték a fiatalokat, hogy merjenek együttműködni a többiekkel. Soma például megismerkedett litván, finn és német iskolásokkal is. A 11. osztályos diák csapattársaival Európa fejlesztését vitatták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!