Vannak még Őrzők - fergeteges előadással készültek az ünnepre a fehérvári fiatalok

Szerda volt 169 évvel ezelőtt is március 15-én, amikor tizen-huszonéves fiatalok, az ónos eső és a szürke hétköznap ellenére a regnáló hatalom szorító kötelékeit megelégelve szabadságot követeltek – sajtónak, embernek egyaránt. E  nap eseményeit a 21. század fehérvári fiataljai – Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa irányításával – olyan magnetikus, professzionális és  lehengerlő előadással elevenítették fel, amilyet talán még nem láttunk Székesfehérvár ünnepségein.

Egy mai történelemóra bemutatása keveredett az 1848-as események történéseivel, modern köntösbe csomagolva felcsendültek a jól ismert ’48-as dalok, fiatal néptáncosok koreográfiájától izzott a levegő, ifjú fehérvári kórus hangjától libabőrözött a közönség. Ők az „Őrzők”, mondhatjuk  nyugalommal, akik nem csak az e címmel futó székesfehérvári előadás sikerének, de remélhetőleg a magyarságtudat továbbvitelének kulcsai is egyben. A megyeszékhelyen március 15-én a 169 évvel ezelőtti események mellett megelevenedett még a régi vásárok hangulata is.

Az Őrzők előadására a Palotavárosból a belvárosba lovagoltak a fehérvári huszárok, akik már a reggeli órákban lovasbemutatóval színesítették a megyeszékhely ünnepi forgatagát. Ám még előtte, a panelépületek tövében olyan alaki fogásokkal nyűgözték le a kicsiket, nagyokat egyaránt, amelyeket a korabeli huszárok nap mint nap gyakoroltak, hogy a csatatéren tökéletesen tudják alkalmazni lovas és katonai tudásukat. A világoskék egyenruha és fűzöld színű csákó szintén a ’48-as viselet idézi, ebben vették át később a mai huszárok a koszorút a belvárosban a fellépő fiataloktól is, zúgó taps kíséretében.

Az ünnepi beszédet Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke kezdte, aki emlékeztette az egybegyűlteket, hogy „a szabadság nem jön magától, azért újra és újra meg kell küzdenünk.” Az 1848-as forradalom és szabadságharc után aztán többször újra meg kellett küzdeni érte: „ugyanez a közös akarat köszönt vissza 1956-ban vagy 1989-ben, amikor más, új igákat, egy másik nemzet uralkodását, egy korlátozó eszme súlyát, koloncát akartuk levetni, utóbbi alkalommal máig tartó sikerrel” – tette hozzá az elnök, majd a mai történésekre utalva beszélt Európa identitásválságáról, bizonytalan céljairól, kétséges eredményeiről. Ebben a válságos időben pedig – hangsúlyozta Molnár Krisztián –, a magyarok is aktív alakítói lehetnek a történelemnek. „1848. kimondott célja az volt, hogy Magyarország legyen a magyaroké. Mi hozzátesszük még: Európa maradjon az európaiaké”.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere pedig feltette a kérdést: mi kell ahhoz, hogy egy harccal, legyen az győztes vagy akár elbukott, századokkal később is azonosulni tudjon minden magyar ember? „Az emberi bátorság, kitartás, önfeláldozás mellett az eszme, amit a küzdelem zászlajára hímeztek, vívja ki az utókor tiszteletét is” – fogalmazott a polgármester, aki a szabadság fogalmát boncolgatva, annak relativitására mutatott rá azzal, hogy felidézte az 1848-as 5. törvényt, amely óriási előrelépés volt a korábbiakhoz képest, mégis a nőket még – akárcsak a gyújtogatókat, hazaárulókat, csempészeket, gyilkosokat – kizárta a választójogból. – Hol volt hát a ma természetesnek tartott egyenlőség? – tette fel a kérdést, figyelembe véve azért a korszellemet, illetve felhívva a figyelmet arra, hogy a 12 pont mégis három fontos fogalom – az egyenlőség, szabadság, testvériség – irányába mutatott.