Hírek

2017.03.17. 18:25

Összecsinált csúszda és sok szemét - cserélik a játszótéri burkolatokat is

Székesfehérvár - Telefonon kaptuk a bejelentést az Ipoly és Séd utcák sarkán lévő játszótér állapotáról. Ami fél nap alatt meg is változott: az illetékes ugyanis most gyorsan cselekedett és takarított.

Kocsis Noémi

Érthetően kedvelt és szép, sőt, jól felszerelt játszótérre járnak a feketehegyi anyukák a csemetéikkel, de időről-időre elképesztő állapotban találják azt. Pár napja például valaki szabályosan "rá-nagydolgozott" a legkisebbeknek létesített fémcsúszdára, de szokott itt elszórva lenni női (használt!) egészségügyi termék, ételes csomagolás, és a vandálok előszeretettel pisilnek és dohányoznak a homokozóba is. Az érintett szülők azt mondják, a tettenérés eddig nem valósult meg, annyit lehet tudni, hogy 16-20 év körüli fiatalok járnak be a jó idő beköszöntével a bekerített játszótérre, utánuk szokta ilyen kép fogadni a kisgyermekeseket. Nem használt eddig a kedélyesebb, vagy erőteljesebb dorgálás, a szülők szerint egy kamera talán segíthetne a problémán, amelyre egyelőre nem találtak hosszú távú megoldást.

Bár az érintettekkel aznap nem tudtunk a helyszínen beszélni, a lapunk felé tett bejelentés utáni délután meg is érkeztek a Városgondnokság emberei és rendbe tették a játszóteret: ők és a szemközti idős úriember összeszedték a szemetet, lemosták az összerondított csúszdát. Megkérdeztük a Városgondokságot, mit tehetnek a lakók ilyen helyzetben, illetve mire számíthatnak – a város egész területén – a játszótereken a kisgyermekükkel érkezők?

Valóban fontos a bejelentés. A Városgondnokság honlapján létrehozott külön hibabejelentő felületre érkezett jelzésekre – bár nagyon sok ilyet kapnak – reagálnak és kimennek a szakembereik, kaptuk a tájékoztatást Hollósi Tamás beruházási és karbantartási igazgatótól. Kis ideje már egy külön játszóteres karbantartói csoportjuk is van, akik a város 162 játszóterén elvégzik a szükséges javításokat. Idén nagy munka lesz mind a 162 helyen kicserélni a játszószerek alatti gumiburkolatot, de muszáj, mert túl vannak a kijelölt tízéves élettartamon, sok helyen eltöredeztek, felkunkorodtak. Két lépcsőben végzik majd el ebben az évben a munkát, 50 millió forintos költségvetési ráfordítással s a homokozók tartalmát is mindenhol kicserélik, mire elérkezik az igazi szezon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!