Hírek

2014.01.07. 19:20

Évet értékelt a kormányhivatal megyei népegészségügyi szolgálata

Az előző évet értékelte keddi tájékoztatóján a kormányhivatal megyei népegészségügyi szolgálata.

Tribolt Lajos

- A szakigazgatási szerveknek szakmailag megalapozott választ kell adniuk minden kérdésre.. Úgy vélem, a szakmai igényességünknek megtudtunk felelni - mondta sajtótájékoztatójukon Müller Cecília, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve vezetője. Hangsúlyozta, hogy ők emberekkel foglalkoznak, ami az egyik legnehezebb. Az ügyfelekkel főleg a járási népegészségügyi szervezetek találkoznak, s az ügyek 90 százaléka ott meg is oldódik.

A székesfehérvári járás népegészségügyi szervezetéhez négy járás 47 települése, 210 ezer ember tartozik. Almási Ferenc, a szervezet vezetője az elmúlt időszak sikertörténeteként említette a nem dohányzók védelmében hozott jogszabály végrehajtását. Azt is pozitívan említette, hogy az influenza elleni oltóanyagok kilencven százalék felett felhasználásra kerültek. Az enyingi ételfertőzés kapcsán kiemelte, hogy a járványt sikerült megállítani. Negatívként említette, hogy egy év alatt több volt a védőoltást beadását megakadályozó, mint a korábbi három évtizedben. Varga Erika a móri járási tiszti főorvos arról beszélt, hogy a móri és bicskei járásban nagy területen kistelepüléseket látnak el. Külön kitért a bicskei menekült táborra, ahol tavaly 800 fő orvosi vizsgálatát rendelték el. Megemlítette, hogy a terhesség megszakítást kérők száma több mint a felével csökkent.

A három járást ellátó dunaújvárosi szolgálat vezetője, Sasvári Ildikó kifejtette, hogy az árvíz kapcsán minden illetékessel jól együttműködtek, így különösebb egészségügyi gond nélkül sikerült a veszélyes időszakot lezárni. A Perkátán történt rühatka fertőzést mind az óvodában, mind az iskolában sikerült megállítani.

Krisztián Erika, a megyei szakigazgatási szerv járványügyi osztályának vezetője azt mondta, a megye helyzete jó. Influenza elleni védőoltás még van a háziorvosoknál, érdemes hozzájuk fordulni. Bella Ferenc, az egészségügyi igazgatási osztály vezetője arról beszélt többek között, hogy az agárdi gyermekhalál miatt sokat tárgyaltak az ombudsmani hivatallal és valószínűleg jogszabályi változás történik majd. Belláné Apostol Mária közegészségügyi osztályvezető elmondta, hogy a nemdohányzók védelmében 1903 ellenőrzést tartottak, 17 esetben bírságoltak, összesen 900 ezer forint értékben. Az egyének általában 20, a cégek 100 ezer forint bírságot kaptak. Pásztor László egészségfejlesztési osztályvezető arról beszélt, hogy a sajtó segítségével az üzeneteik eljutnak a lakossághoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!