Hírek

2016.10.09. 19:39

Szabadbattyán: megújult a templombelső és a háborús emlékmű

Szabadbattyán – Pályázati forrásból és adományokból megújult a református templom belső tere, melynek alkalmából hálaadó istentisztelet tartottak vasárnap délután. A világháborús emlékművet is felújították.

V. Varga József

– Építkezzünk újra és újra! – emelte ki igehirdetésében Imre Bálint, a Mezőföldi Református Egyházmegye esperese. – Nem kőből, hanem a lelkünkből, imádsággal. Jöjjetek minél többen, térjetek be a megújult belsőjű templomba, hittel és reménységgel, s ne csak ünnepi alkalmakon, hanem a hétköznapokban is!

Szűcs Sándor helyettes lelkipásztor (j) és Imre Bálint egyházmegyei esperes a hálaadó istentiszteleten Fotó: V. Varga József

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke levélben köszöntötte az istentiszteleten résztvevőket, Kovács János, az egyházmegye gondnoka Isten áldását kérte a templomra. Jó együtt örvendeni, egymás örömében osztozni – hangsúlyozta Szűcs Sándor, szabadbattyáni helyettes lelkipásztor.

A világháborús emlékmű felújítása az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásából valósult meg. Katonadalokkal közreműködött a nyugdíjasklub kórusa, Balázs Lilla Enikő (b) vezetésével

Blaumann Györgynétől, az egyházközség gondnokától megtudtuk: a belső felújítás teljes költsége némileg meghaladta a 10,9 millió forintot, melyhez 5,3 millió forintot pályázaton nyertek, a fennmaradó összeget pedig az egyházközség tartalékából és adományokból biztosították. Megújult a teljes belső vakolat, a padok, a szószék, új keresztelőkút készült, s új szőnyeg került az úrasztala környékére.

A református templom előtt álló, 1924-ben felavatott turulmadaras világháborús emlékmű Somogyi Sándor, a nagyszékelyi turul alkotójának munkája. Amint Polyák István polgármester elmondta: az emlékmű mostani felújítása az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásából valósult meg.

A református templom előtt álló, 1924-ben felavatott turulmadaras világháborús emlékmű Somogyi Sándor, a nagyszékelyi turul alkotójának munkája

A megszépült emlékművet Szűcs Sándor lelkész áldotta meg, és Mayer László katolikus helyettes esperes szentelte föl. Saját versét szavalta Bévárdi Józsefné Bözsi néni, katonadalokkal közreműködött a nyugdíjasklub kórusa, Balázs Lilla Enikő vezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!