Hírek

2014.04.06. 11:52

Szabadbattyán: a nagycsaládos Mátraiék vasárnapja

Szabadbattyán – Csaba és Magda öt gyermekükkel érkezett a szavazókörbe: Barnabással, Kornéllal, Sárával, Tábitával és Tamással.

V. Varga József

Mátrai Csaba, Szabadbattyán polgármestere a Seres Mária Szövetségesei választási szervezet színeiben indult Fejér megye 2-es számú választókerületében az országgyűlési képviselő-választáson.

A család jelenlevő tagjai közül hárman szavaztak vasárnap délelőtt a battyáni 3-as számú szavazókörben, Kornél most első alkalommal. Mátraiék programja ezután Székesfehérváron folytatódott, a felnőttek baptista istentiszteleten vettek részt, a gyerekek vasárnapi iskolába igyekeztek. Utána a családfő édesanyját, Máriát köszöntötték születésnapján, majd a kisebb gyerekeknek szabadtéri programot szerveztek, estefelé a polgármesterre budapesti kötelezettség is várt.

Nagycsaládosként nem árt, ha próbálják tartani magukat a kialakított menetrendhez – jegyezte meg mosolyogva Mátrai Magda. Megtudtuk: kilenc gyermekük közül a legkisebb négy és fél éves, a legnagyobb huszonöt esztendős. Fanni Kata, Júlia, Máté és Melitta más településen élt szavazati jogával.

Mátrai Csaba polgármester és felesége, Magda, valamint kilenc gyermekük közül öten – Tábita (balról), Sára, Barnabás, Tamás és Kornél – a szabadbattyáni 3-as számú szavazókörben. Fotó: V. Varga József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!