Hírek

2010.02.16. 03:29

Stop a dohányzásnak, a buszvárókban is

Soponya - Megtiltották a dohányzást a falu játszóterein, iskolájának, óvodájának közvetlen közelében, sőt, a fedett buszvárókban is - tájékoztatott a jegyző, Molnárné Tarman Renáta.

Miskei Anita

- Decemberben vetődött fel annak a lehetősége, hogy szabályozzuk a közterületeken a dohányzást. Néhány képviselő kérte, hogy a testület döntsön a kérdésben - mondta a jegyző. Hozzátette, arról nincs tapasztalata, adata, hogy a településen a lakosság hány százaléka hódol a dohányzás szenvedélyének. De nyilván probléma a jelenség, ha felvetették a képviselőtársak. - A szabályozás keretében meghatároztuk, hogy Soponya közigazgatási területén hol nem lehet dohányozni. Így a közterületi játszótereken és azok tízméteres körzetében, az óvoda, az iskola, a művelődési ház, valamint ezen intézményekhez kapcsolódó épületek közterületi tízméteres körzetében. De nem lehet cigarettázni a fedett buszvárókban sem. Aki ezt megszegve rágyújt a tiltott helyeken, szabálysértést követ el. Ellene pedig szabálysértési eljárás indítható, s akár harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal is sújtható - mondta a jegyző. Majd hozzáfűzte, a szabálysértőre helyszíni bírságot is kiróhatnak, ennek mértéke háromezertől húszezer forintig terjedhet. S bár a dohányzási tilalomról szóló rendelkezés február elsején hatályba lépett, a szabálysértésért kijáró szankciótól csak március elsejétől kell tartaniuk a dohányosoknak. - A rendelkezésről szóló hirdetményt a település több pontján kihelyeztük már. További terveink között szerepel, hogy a dohányzást tiltó matricákat is elhelyezzük ott, ahol erre lehetőség van. Ezek folyamatban vannak. Arról azonban még nem határozott a képviselő-testület, miként ellenőrizzük azt, vajon a lakosság betartja-e a dohányzási tilalomra vonatkozó szabályokat. Erre az egyik lehetőséget a március elsején munkába álló településőrök jelenthetik. Akiknek ugyan a bírság kiszabására nincs hatáskörük, de a jelzést megtehetik felém - tette hozzá Molnárné Tarman Renáta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!