Sok kis pék csodája

Kenyér.

Nem is gondolunk bele, mennyire fontos ez nekünk (megvan a mindennapi kenyered, kenyeres?), s hogy ehhez képest mennyire keveset tudnak erről: gyerekeink!

Kérdezzük meg bármely óvodást, honnan van a kenyér - tízből tízszer azt a választ kapjuk, hogy a boltból.

Amit akár korrekt válaszként is fogadhatunk, hiszen ezt látja a gyerek.

Amíg mást nem lát.

Néhányan a mai és a leendő pékek közül (balról) Vámi Márta Bacsa Győző Balázzsal, majd Turcsányi Áron, mögötte Hegedűs Mariann, mellette pedig az ugyancsak pogácsa formázással elfoglalt Gere Gréta. A kicsik mind a Csillagvirág tagóvodából jöttek
Fotó: Zsedrovits Enikő

De már a mi nemzedékünk, a hatvanasoké sem biztos, hogy látta a falusi nagymamát rőzsével begyújtani az udvari kemencét, hogy megsüsse a heti kenyeret.

Az egyik helyi pékség szerdán legalább kéttucatnyi péket nevelt! Meghívták ugyanis a Csillagvirág tagóvoda nagycsoportosait, nézzék meg, hogyan készül a kenyér.

Én már voltam kenyérgyárban, ismerőseim között is van pék több, de bízvást mondhatom, hogy ezek az ismeretek elavultak. Szó sincsen már irdatlan hosszú, hatalmas energiafogyasztású alagútkemencéről, a kis pékség kemencéje előtti gödörben hosszú nyelű lapátjával izzadó pékről.

Mondjuk meleg, az van itt is, de nem elviselhetetlen.

S ami emellett elsőként és végig, meghatározóan föltűnik: a tisztaság!

Nekem az a hely, ahol ma a pékség sütödéje működik, egyébként is szent. Ott volt régen a nyomda, ahol egykor a Dunaújvárosi Hírlapot készítették.

Mellékszál, tudom, de lehetetlen említés nélkül hagyni. Ismeretes, hogy háromféle nyomda van. Nagy nyomda, kis nyomda és kóceráj. Ez a miénk kóceráj volt, amíg volt.

De micsoda feledhetetlenül remek szakemberek dolgoztak benne!

Ez legalább megmaradt. A hely szelleme most is a szakma iránti feltétlen alázatot és alaposságot sugallja.

Itt már nem egy hatalmas, hanem több, kisebb és még kisebb kemencében készül a kenyér, péksütemény, sok más finomság. A nagyobbak a polcos kemencék, kicsit kisebbek a forgó kemencék. Kétszáz fok fölött süt mindahány.

S az egykori szedőteremben (bocs...) most is tucatnyi szakember sürög, forog, görnyed. A hölgyek például naponta több száz perecet hajtogatnak a nyúlós, fehér tésztából, boszorkányos ügyességgel. Férfiak meglepő gyöngédséggel igazgatják a kenyértésztát a sütőlapon. Egyébként sok minden automatizálva van – de nincs túlgépesítve, mondja Lissák Kálmán ügyvezető, aki csak az óvónőkéhez fogható türelemmel és határozottsággal igazgatja a gyereknépet végig az üzemen, munkatársa, Róka Sándor segítségével.

Szép a pékség, magávalragadó a munka, az azt meghatározó csapatszellem is érezhető – de mégis a gyerekek átszellemültsége az igazán fantasztikus!Azt látták volna, amikor egy külön teremben sorban kis köténykét kaptak, majd felállhattak a dobogóra az asztalokra készített tészta-adagok elé, hogy mindegyikük pogácsát, süteményt formázzon, liszttel hintse meg a sodrófát, tésztát nyújtson, a kész munkát a tepsibe tegye...

Többet ért ez ezer ismeretterjesztő filmnél. Ha közülük nem lesz féltucat pék...