Hírek

2017.07.16. 18:47

Sárosd-napok: A Bartha fivérek értékes nyereményekkel rukkoltak elő

Sárosd – Az önkormányzat színes, programdús hétvégét jegyzett. Pénteken, szombaton és vasárnap is a nagyérdemű legteljesebb kiszolgálását, szórakoztatását tartották szem előtt. Sárosdi népdalosok és néptáncosok, taksonyi svábok, acsai németek.

V. Varga József

A hetedik alkalommal kiírt Bartha Józsefné emlékfőzőversenyen harminc csapat mutatta meg gasztronómiai tudományát, felkészültségét. Évike fiai ezúttal is kitettek magukért, a főszervező tisztét a betyárgúnyába bújt Bartha Tamás töltötte be. Szombaton vadételek rotyogtak a bográcsokban. A zsűri – Száva Zoltán mesterszakács vezetésével – hét gárdát kiemelten jutalmazott. Első lett a Tóth Árpád vezette különítmény (szarvaspörkölt juhtúrós galuskával), második a Jószomszédok, harmadik Nagy József és alakulata.

 

Hintón a főzőverseny győztesei. Betyárgúnyában Bartha Tamás Fotó: V. Varga József

A művelődési ház udvarán gyermekprogramok sorjáztak. Első alkalommal lépett a nagyközönség elé a Bakonyi Vadkanok névre keresztelt betyár együttes: Gáspár Róbert, Oláh Gyula és Pongrácz Gyula. Fekete Ferenc és győri barátai csoda trike-motorokat vonultattak fel, a dunaegyházi Farkas Attila pompás fríz lovakat hozott a jeles napra.

Délután szkanderverseny és kempobemutató zajlott, majd benépesült a színpad. Népzene, népdal és néptánc, operett, musical és modern tánc váltogatta egymást.

 

Az egyik esztétikus asztalrend

Estefelé L.L. Junior és Antal Timi koncertezett, majd őket követte a Zafirah hastáncos formáció, a falunapi bálban pedig a Yomadarak húzták a talpalávalót.

A péntek este a rock körül forgott: a Fekete Pont, az Effekt és a Mephisto nyomatta. Bemutatkozott a Roma Dance, az éjszakát aztán retró diszkó zárta. Vasárnap rendezték a hagyományos Jakab János nyílt horgászversenyt és a 25. jubileumi Imre István díjugrató lovasversenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!