Hírek

2010.01.28. 03:29

Sárkány-vár: új bölcsőde a családokért

Agárd - A bezárt önkormányzati óvoda épületét nyerték el pályázaton, s bölcsődét alakítottak ki benne Sárkány-vár címen. A szelíd sárkány Süsü óta kedves figura, most is bevált.

Zsohár Melinda

- Úgy gondoltuk, nem pusztán felügyeletet kínálunk, bár értő és szerető gondoskodással az is megnyugtatja az édesanyákat. Mi azonban e fogékony korszakban nevelni és tanítani szeretnénk a piciket, életkori sajátosságaik szerint - mondja Ildikó, s a három csoportszoba után egy különleges helyiséget mutat. A készségfejlesztő, vadonatúj játékok mellett az egészségfejlesztés irányában is keresgéltek, s egy sószobát alakítottak ki.

- Nem fehér sóval, hanem himalájai hegyi kristállyal töltöttük meg a szobát, ahol naponta húsz perc tartózkodással jelentős élettani hatást érhetünk el. A színes téglákba festett-préselt sóból építettük fel az egyik falat, s sóhomokozóban játszhatnak a gyerekek, észrevétlenül gyógyulva . Nem csípi ki a kezüket, mert nem homok állagú, hanem inkább pici kavicsok a sókristályok, de jól lehet velük játszani. Asztmára, allergiára, gyulladásra kitűnő terápia. Aki pedig egészséges, annak sem árt, lényegében korlátlan ideig tartózkodhatnak a helyiségben - magyarázza Ildikó.

A harminchat kisgyerek számára kialakított három csoportban hat szakképzett bölcsődei gondozó fogadja a jelentkezőket, s babahotelként is nyújtanak éjszakai gondoskodást, ha szükséges. Saját főzőkonyhájukban élelmezésvezető által összeállított étrend szerint főznek, hetente jár a gyermekorvos hozzájuk. Húsz hetes kortól négyéves korig készülnek a nevelési programjukkal, s naponta hosszabbított nyitva tartással, mivel számítanak a más településeken élőkre is. Fehérvár és Érd között nincsen bölcsőde e részen, az önkormányzatok magukban nemigen vállalkoznak a működtetésre. A fiú és lány sárkányfigurákat már tesztelték , a legifjabbak nincsenek előítélettel a kedves, szelíd sárkányok iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!