Rajongóból hivatalosan is a lovak szerelmese lett

Haga Zsuzsanna lovas fotós története azonban ennél is sokkal szívmelengetőbb: ő ifjúkora nosztalgikus emlékeit felidézve fogott valamibe, amitől aztán nem tudott szabadulni.

Haga  Zsuzsanna fotói a csákvári Vértes Múzeumban láthatók, melyek már önmagukban is magával ragadják a szemlélőt. Hátha még valaki a lovak rajongója is... Ahogy a fotós maga is, mint kiderült...

– Abszolút sorszerű volt, ki sem tudtam volna kerülni, hogy egyszer lovas fotós legyek. Az történt ugyanis, hogy fiatalon elkerültem egy méneshez, de akkor csak hobbi szinten fotóztam őket. Rengeteget voltam kint a lovaknál, kint feküdtem a fűben, a szalmabálákon, figyeltem a lovakat. Egy idő után mindent tudtam róluk, hogyan kommunikálnak, mit hogyan és miért csinálnak. Éveken át figyeltem és ez belém szívódott. Kiegyensúlyozott, jó közeg volt, egy idős bácsi tulajdonossal, aki rengeteg régi lovas történetet mesélt. Imádtam – meséli Zsuzsanna, aki ebből a harmonikus közegből került egész más irányba, autós szakmában dolgozott hosszú időn át.

Fotó:  Veres Balázs

– Amikor azonban a fiam megszületett, arra gondoltam, lovagolni kéne. Kimentem hát lovagolni egy tanyára s egy alkalommal vittem magammal egy fényképezőgépet is. Azt vettem észre, hogy nem akarok visszamenni a városba, visszajöttek azok az élmények, érzések, mint gyerekkoromban. Annyira jó volt ott lenni. Rengeteg fotót készítettem, ösztönösen. A lovarda tulajdonosa egyszer aztán elküldte ezeket a képeket egy egyesületnek. Ekkor kezdődött a kapcsolatom a lovas szervezetekkel, hiszen felkértek, hogy készítsek fotókat a lovaikról. Lelkesen belemerültem a témába, ám észrevettem, hogy nem elég jók a képek. Nagy igényem volt rá, hogy mindig egyre jobb legyen, amit csinálok, így lett egyre jobb a felszereltségem és egyre nagyobb a lelkesedésem. Mindig az volt számomra a lényeg, hogyan tudom a lovak segítségével közvetíteni, amit érzek és látok. Ők ugyanis hihetetlenül jól mutatnak minden érzést.

Így lett hát, hogy Zsuzsannából hivatásos lovas fotós lett, ma már ez a főállása. Persze még ő sem teheti meg, hogy kizárólag lovakat fotózzon, abból megélni nem lehet, mondja. Minden mást is fotóz, de igazán szívből csak a lovakat... – Alig tudok olyat fotózni, amin nincs ló - a gyerekemről például alig van kép – meséli nevetve Zsuzsanna, akinek a tájkép üres, ám ha már ott egy ló, egészen más a helyzet.

Fotó:  Balotay Krisztina

Zsuzsanna, aki 2009-ben talált rá élete nagy lehetőségére, ma is folyton azon gondolkodik, milyenek legyenek a fények, a háttér, a mozgás egy-egy ló esetében. Tele van inspirációval,motivációval és rengeteg ötlettel. Nagyon lojális szeretett állatával, nem is akar kiemelni kérésemre sem egyetlen fajtát. De azért hozzáteszi: – Most éppen a gidrán áll hozzám a legközelebb. E történelmi lófajta népszerűsítésébe próbálok jobban belemerülni. Ráfér ugyanis, hiszen nagyon értékes fajta, az emberekben, tenyésztőkben azonban ez még nem tudatosult annyira.

Lószeretete mindenen átsüt, nem véletlen, hogy azt mondták róla: „Azért jók a fotói, mert a legcsúnyább lóból is kihozza a legszebbet".