Hírek

2012.04.25. 05:04

Rackahajtással éltették a hagyományt

Dinnyés - Őseinknek Szent György nap ünnep volt. Ám a kihajtás napjának hagyományát ma nem könnyű életben tartani.

Lovász Lilla

 Hajdan az állatokat télen istállóban tartották, szénával etették. Csak tavasszal terelték a juhokat, marhákat a legelőre, ahol aztán egészen őszig kint voltak a szabad ég alatt. Őseink tudták, nem mindegy, mikorra időzítik a kihajtást. Nem állt rendelkezésre  korlátlan terület, így figyelniük kellett az állattartóknak arra, hogy a jószág csak a már kellőképpen megerősödött füvű legelőre menjen ki. Ezt az időszakot, azaz, ahogy mondják: amikor a füvet már kalapáccsal sem lehet visszaütni, Szent György napjától számítják - mondja Fenyvesi László, természetvédelmi őr.



A kihajtás napján a Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület belsejébe kísérik a jószágot az érdeklődők.  Félszáz, a helyi óvodából érkezett csöppség és jó néhány felnőtt figyeli lélegzetvisszafojtva, ahogy a téli szállásról az útra terelik az ősi magyar rackajuhokat. S bizony elkél a nézők segítsége is, hogy az állatok jófelé vegyék az irányt, ne a faluba induljanak, vagy a  vetésben kezdjenek legelészésbe.
 A nyáj hamar eltűnik szem elől a pajkos áprilisi napsugarak fényében játszó szikes pusztaságban. Hogy az emberi közelséghez kevéssé szokott rackák helyett legyen mit simogatniuk az ovisoknak,  a házigazdák kisborjakat, kecskegidákat és  rackabárányokat hoznak. Közben népi szokásról, állattartásról hallunk: 
- A hagyomány úgy tartja, az állatokat egy hajadonnak zöld ággal a kezében kell hajtani: így lesz egészséges a jószág egész évben. A rackajuh egyébként igen ősi fajta. Létezik négyezerötszáz éves racka-ábrázolás: valószínűleg a mi őseink tarthatták akkor ezt a juhfajtát, ahogy ma is csupán azért nem pusztult ki, mert hazánkban gondoskodnak a fennmaradásáról. Sajnos még mindig a kihalás szélén áll a racka, mivel napjainkban kereskedelmi szempontból  nem tekintik előnyösnek. Nem szapora állat, nem ad annyi tejet, mint a marha, és nincs olyan húshozama, mint a sertésnek. Ellenben tudja, hogyan élje túl a legszigorúbb teleket, s ez az egyetlen olyan juhfajta, amit mocsaras területeken is lehet tartani, mert nem sántul le.
 Az olyan helyeken, mint a dinnyési fertő, tökéletes haszonállat. A régmúlt juhászai többnyire őrizetlenül hagyták a nyájat a területen tavasztól őszig: a környező szigetekre terelték a rackákat, ahonnan azok nem jöttek vissza maguktól a szárazföldre.
 Kiderül nem véletlen, hogy hagyományosan egy nyájban mind fekete, mind  fehér gyapjas juhokat tartanak együtt.


-  A nyájat sokszor több kilométerről kell meglátni a juhásznak, márpedig a fehér rackák a világos színű háttérbe, amilyen a nádas, teljesen beleolvadnak, míg  a feketék annál láthatóbbak. Este éppen fordítva, a fehér színűek tűnnek ki az éji sötétből - meséli Fenyvesi.
 Mindezt őseink jól tudták, ám a ma  a kicsiknek, nagyoknak is el kell magyarázni.
-  Az ilyen alkalmak tökéletesek arra, hogy már a kicsiket a természet szeretetére okítsunk - véli Fekete Györgyné, az apróságokat kísérő óvónő. 
 Belőlük talán olyan felnőttek válnak, akik nem pusztítják, hanem ismerik, tisztelik a növény- és állatvilágot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!