Hírek

2013.07.16. 17:36

Pilóták a haza szolgálatában

Hende Csaba honvédelmi miniszter méltatta kedden A nemzet szárnyai – a magyar katonai repülés története című könyvet. Fejér megye ezer szállal kötődik ezekhez az évtizedekhez.

Tihanyi Tamás

A magyar katonai repülés, az Osztrák–Magyar Monarchiában gyökerező és az 1938-ban alapított Magyar Királyi Honvéd Légierő 75 éves története, a magyar katonapilóták és repülő-műszakiak generációinak áldozatos, elhivatott teljesítménye példázata annak a hitvallásnak, amit napjaink Magyar Honvédsége is a magáének vall. Ez pedig nem más, mint a hazaszeretet, a katonai eskübe vetett hit megingathatatlansága, az elhivatott szolgálat és a magas szintű szakmai tudás.

– A magyar katonának repülnie kellett a haza védelmében mindig, jó és rossz időben, nyitott pilótafülkében és akkor is, amikor nem volt szabad, hiszen a trianoni békeszerződés eltiltott minket ettől – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter.

– Repülnie kellett a második világháborúban, és a világégést követő években, amikor sok pilótát koholt vádak alapján letartóztattak és kivégeztek, vagy hosszú időre börtönbe vetettek. A magyar pilótának repülnie kellett a szovjet haditechnikával, aztán később, a délszláv válság idején a határok, a légtér őrizetében. És persze repülnie kell ma is. A tárcavezető kihangsúlyozta: a feladat ma sem más, mint korábban volt, biztosítani kell az ország, a haza védelmét a levegőben is.

 

A 93 esztendős vitéz Szentiványi János és a 29 éves Gripen-pilóta, Zakariás Zoltán. Megható találkozás. Két Puma, sok évtized... (Fotó: Nagy Norbert)


Hende Csaba arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad elfelejtenünk azokat a pilótákat és a légierő földi személyzetének katonáit, akik életüket áldozták hivatásuk és kötelességük teljesítése közben a légierő tagjaiként. A megjelent kötet méltatását követően az ország legfiatalabb pilótája, egy Gripen vadászrepülő, a 29 esztendős Zakariás Zoltán főhadnagy köszöntötte a legidősebb pilótát, a második világháború legendás Puma-századának harcosát, vitéz Szentiványi János nyugalmazott alezredest. Aki azt mondta ifjú utódjának: – Fiatal barátom, a pályád elején vagy. Mindig legyen a szemed előtt a cél, az, hogy szeresd a repülést, szeresd a hazádat, és mindig olyan becsülettel állj helyt, mint tették azt repülő őseid! A Zrínyi Kiadó kötetének három szerzője közül Punka György beszélt értékteremtő munkájuk részleteiről.


– A könyvet úgy írtuk meg, hogy mindannyian megszenvedtük, de megérte... Külön kötetet töltene meg az a sok üzenet, amit a munka során kaptunk mindazoktól, akik részesei voltak a magyar repülés történetének, és közben vitáztunk egymással és egymással szemben. De így lett közös a sorsa a könyv megszületésének és bizonyossággal állítom: minden mondat és minden kép mögött emberi sorsok vannak.

 

Szerintem
Az újságíró véleménye

Székesfehérvár repülős múltja kiemelt helyet foglal el abban a történetben, amelynek megörökítését most kötetbe foglalták. Vadász– és zuhanóbombázó pilóták, ejtőernyősök, a földi személyzet tagjai mind mind megszólaltak az elmúlt évtizedek során – miután már lehetett – a Fejér Megyei Hírlap hasábjain. Sajnos a legtöbbek ma már nem lehetnek közöttünk. A mi dolgunk nem csupán emlékük, mindazon hitvallás megőrzése, amely megmaradásra bírt minket ezen a földön. Mert a reptér még a miénk. Tegyünk is úgy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!