Hírek

2017.05.19. 12:55

Egy megvalósult álom - sportcsarnok avattak Pázmándon

PÁZMÁND - Sportközpontot avattak a településen, ahol mostantól három tornaórát is tarthatnak egyszerre a gyerekeknek.

S. Töttő Rita

„Évtizedekig ábrándoztak Pázmándon az emberek egy tornateremről, amelyet a gyerekek boldog mosolya és hangos szurkolása tölt meg” – így kezdődött a pázmándi sportcsarnok avatójának ünnepsége pénteken délelőtt.

Dani Noel az avatólabdákkal Fotó: E.Várkonyi Péter

A megvalósult álom kapcsán Tessely Zoltán országgyűlési képviselő elmondta: a kormány egyik legfontosabb projektje, hogy mozgásra bírják a lakosságot, ezzel is megelőzve az egészségügyi problémákat.

– 2018-ra el fogjuk érni, hogy a lakosság 20 százaléka sportol rendszeresen. Most nagyjából 18 százaléknál tartunk. A kormány felismerte, hogy 1 forint sportra költött pénz 4 forintot hoz vissza 4 év alatt – hangsúlyozta a képviselő.

Dunai Antal, egykori labdarúgó az "örömlabdákat" szórja szét

Virányiné Reichenbach Mónika, Pázmánd polgármestere meghatódva állt be a köszöntőt mondók sorába:

– Amikor 1987-ben a szomszédos óvoda falait elhagytam, nem gondoltam, hogy ekkora hatalmas falak emelkednek majd ide. 2013 óta azonban hittünk benne, és szívvel-lélekkel dolgoztunk érte képviselő társaimmal. Mi Pázmándon tudjuk, hogy a legnagyobb befektetés ma gyermekeinkben van – hangsúlyozta a település vezetője, amelynek mottója egyébként az: „Pázmánd, a gyermekek királysága”.

A sportközpont a megvalósítható projektek között az egyik legnagyobb, amelyben mostantól három tornaórát lehet tartani egyszerre, s amely minden sporttevékenységre alkalmas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!