Hírek

2013.06.21. 19:33

Padláson talált kötvény - Nulla vagy 25 millió forint?

Zita a nagymama padlásán találta a képkeretbe foglalt kötvényt. Értéktelennek gondolta, mégis elvitte az ócskapiacra, hátha adnak érte valamit. Többen is érdeklődve nézegették...

Zsigó Ferenc

Az érdeklődők közül a papírt ketten is megvették volna, több tízezret kínáltak érte. Zitánál ekkor esett le a tantusz.

A hölgy nem szeretné, ha teljes névvel szerepelne ebben a történetben. Sokan ismerik - mondja -, és el akarja kerülni, hogy zaklassák egyesek, ha netán többszörös milliomos lesz a kötvény beváltásával. Bár jelen állás szerint erre nem sok az esély, Zita azonban reménykedik. Miért is? Kiderül az alábbi történetből.

- Amikor az ócskapiacról hazamentem, levettem a keretet, s akkor derült ki, hogy nem egy, hanem két papír volt az üveg mögött. Két kötvény, egyenként 100 koronáról.

- Ez egy hat százalékkal kamatozó, járadékkölcsön bemutatóra szóló államadóssági kötvénye, évenkénti kamatszelvényekkel, amit 1914. novemberében bocsátott ki a magyar állam - mutatja a papírokat Zita.

- A kamatszelvényekből az egyik esetében már csak kettő van meg, a másiknál hiánytalanul itt van mind a tizenkettő. A családban elkezdtünk tanakodni, érhet-e valamit, és ha igen mennyit. Keresgéltünk a neten is, de nem találtunk semmit, ezért végül elvittem a kötvényeket a nemzeti bank helyi fiókjába. Ott rácsodálkoztak, de nem tudták megmondani, mennyit érhet, azt tanácsolták, keressük fel a Nemzetgazdasági Minisztériumot.

Zita nem kis fejtörést okozott a minisztérium illetékeseinek. A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár munkatársai hetekig kutakodtak, tanakodtak, mire reagáltak a megkeresésre. A május 24-én keltezett levél - ami nemrég érkezett meg - aláírója Kisgergely Kornél, és egyebek mellett a következőket tartalmazza: "A korona első világháborút követően bekövetkezett elértéktelenedése miatt a pengőérték megállapításáról rendelkező (...)  törvény szerint (...) 12500 koronát egy pengőnek kell számítani. (...) Az 1946 augusztusában hozott rendelet értelmében (...) 400 ezer qadrillió pengő ért egy forintot."

Az ezek alapján végzett számítással a levélben levezetik, hogy az 1914-es 100 koronás kötvény névértéke ma 3,68-szor tíz a mínusz harmincnegyediken forintot érne, ami gyakorlatilag nulla. A levél utolsó mondatát azonban akár úgy is lehet értelmezni, hogy van remény. Ez a mondat így hangzik: "... a fent kifejtett tájékoztatás szakmai vélemény, kötelező erővel nem bír".

Megkerestük a zalaegerszegi pénzügyi, számviteli főiskolát, ahol Solt Katalin dékán és munkatársa, Halász Imre történész professzor szerint túl sok a "ha" a történetben. A gazdaságtörténész szerint ha az inflációs váltásokat túl is élte volna a kötvény, akkor is elévült. A '80-as évek közepén ugyanis minden 1960 előtti jogszabályt megsemmisítettek, mert mintegy 60 ezer jogszabály volt érvényben, s nem volt jogász, aki átlátta volna az egészet. "Én közgazdászként annyit tennék hozzá, hogy kamatos kamattal, mondjuk szerény 2 százalékossal számolva a 100 korona ma körülbelül 700 koronát érne" - írja a professzor elemzésének kísérőlevelében a dékán asszony.

Száz korona 1914-ben egy ökör ára volt - mondja Zita, akinek valaki azt mondta, hogy a két kötvényért ma 25 millió forintot kéne kapnia.

Talán jelentkezik valaki a szerkesztőségben, és segít kideríteni az igazságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!