Hírek

2014.01.20. 14:25

Nyárra kinyit a Velencei-tó Kapuja

Velence - Nincs fennakadás a tó partján épülő nagyberuházás területén, a konzorcium tartja magát az előzetes tervekhez.

Tihanyi Tamás

Elkészült a kerengőfolyosó aljzatolása és burkolás előtti hőszigetelése is. Nagyszerű kilátás várja majd a vendégeket
(Fotó: Lénia 2 Kft.)

Hamarosan feltárul a Velencei-tó Kapuja, azaz minden remény megvan arra, hogy a térség legjelentősebb turisztikai fejlesztése már a nyári szezon kezdetére a nagyközönség rendelkezésére álljon: erről számolt be tegnap lapunknak Posch Ede, a projekt kommunikációs feladatait ellátó Lénia 2 Kft. ügyvezetője. Ennek megfelelően, kihasználva a szokatlanul enyhe téli időjárást, december eleje óta igen jelentős előrehaladás történt a teljes építési területen. A tavaszias időben a tervezettnél is korábban megkezdődhettek az épületegyüttes külső homlokzatának vakolási és burkolási munkálatai, elkészült a központi épülethez vezető szervizút és a hozzá kapcsolódó parkolókjelentős része is.

A felső nyitott korzón már a korlátok is a helyükre kerültek és végeztek a szakemberek a kerengőfolyosó úgynevezett aljzatolásával és burkolás előtti hőszigetelésével. Mint arról korábban már beszámoltunk, az épületegyüttes teljes egésze klimatizált lesz. Ennek megfelelően helyükre tették a fűtést működtető hőcserélő berendezéseket és megkezdődött a központi épületben a légtechnikai vezetékek szerelése - számolt be a részletekről Posch Ede.

Október közepén rendezték a Bokréta-ünnepet a területen, akkor érték el a legmagasabb pontot a kivitelező, Z-Pannon Kft. ZÁÉV Zrt. konzorcium szakemberei. Azóta egyre inkább látszik, milyen lesz a tíz projektelem, a sétány, a kikötőkomplexum, a tizenhárom hektáros szabadstrand, a tizenhat hektárnyi zöldterület (amelynek egy részét egész nyáron öntözik majd). Ősszel abban bíztak Velencén, hogy a kivitelezés további szakasza is kiegyensúlyozott viszonyok között folytatódik egészen a befejezésig: ez a reményük eddig - részben a konzorciumnak, részben az időjárásnak köszönhetően - valóra vált.

Csak a szerkezetkész állapotig 120 tonna betonacélt, 20 ezer téglát, ezer köbméternyi betont használtak fel, illetve építettek a létesítmény falaiba. A Velencei-tó Kapuja a városnak, de a kistérségnek is turisztikai központja lesz a várakozások szerint. Márpedig a tóhoz évente 400 ezer vendég érkezik idegenforgalmi motivációval , Velencén pedig eddig is mintegy 106 ezer volt a vendégéjszakák száma egy esztendőben.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!