Hírek

2014.11.12. 20:15

MÁV: nem lesz felújítás, marad a zsúfoltság

Már 2007-ben volt szó a Pusztaszabolcs-Fehérvár vasútvonal villamosításáról, de azóta sem történt semmi - panaszolta egyik olvasónk.

Sebestyén Lilla

Hét éve írtunk a 44-es vasútvonal felújítási terveiről, ahol a vonal villamosítása is szóba került.

A MÁV akkori vezérigazgatója, Heinczinger István úgy tájékoztatta lapunkat, a szakasz villamosítása része az infrastruktúra-fejlesztési programnak, azaz idővel meg fogják csinálni.

Ez azonban mindmáig nem történt meg, pedig 2009-ben még arról számolhattunk be, hogy készülnek a felújítás tervei.

- A villamosítás azért lenne fontos, mert a Pusztaszabolcson levő Stadler szervizbázis miatt a székesfehérvári Flirtek kénytelenek Budapesten át kerülni - mondta el olvasónk, aki azt is hangsúlyozta, hogy a 44-es vasútvonal túlzsúfoltsága elviselhetetlen, az utasok már több fórumon is panaszkodtak ez ügyben, de süket fülekre találtak mondataik.

Hét éve ígérték meg a Fehérvár-Pusztaszabolcs vasútvonal villamosítását, de nem történt semmi

Ezeknek fényében tettük fel kérdéseinket a MÁV-nak, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a Pusztaszabolcs -Székesfehérvár vonal villamosításának igénye még a pusztaszabolcsi műszaki bázis miatt merült fel, illetve egy lehetséges útirányként vetődött fel a teherforgalom részére. Időközben európai uniós forrásból a Kelenföld Székesfehérvár vonalszakaszon elkészült a kétvágányú pálya, ezért a teherforgalom is ezen, illetve a Kelenföld -Pusztaszbolcs -Dombóvár- Kaposvár- Gyékényes vonalon zajlik. A 44-es vonalat csak rendkívüli helyzet esetén, mint terelő útirányt használják, ezért a vonal villamosítása nincs napirenden - mondta el a MÁV Kommunikációs Igazgatóságának egyik munkatársa, aki a túlzsúfoltságra vonatkozóan is válaszolt. E szerint az idei évben nem érkezett ez ügyben jelzés az utasoktól, ezt az egyet kivéve, de a jövőben tervezett utasszámlálás alkalmával megvizsgálják a kérdést.

A MÁV munkatársa arra is felhívta a figyelmet, rendre tapasztalják, hogy a négyes ülésekben csak egy, esetleg két ember ül, és az utasok az üres helyeken helyezik el csomagjaikat azaz sok esetben találhatóak plusz helyek a vonatokon.

Frissítés: olvasói reakció

Ajánlom figyelmükbe a mellékelt fotót. A MÁV fejesei szerint vannak ülőhelyek. Akkor vajon mégis miért panaszkodnak az utasok a Facebookon, hogy kevés az ülőhely? Ha nem a forgalmas járatokat ellenőrzik, akkor ne csodálkozzanak, hogy torz és rossz képet kapnak az utaslétszámról.

A 6 óra 9 perckor Pusztaszabolcsról induló vonatra tessék felülni! Az ember az esetek többségében már annak örül azon a járaton, ha állóhelyet talál, pláne ha csak Bzmot+Bzmot összeállításban indul a járat. Na, akkor van ténylegesen kevés hely! A héten is volt már, hogy Bzmot+Bzmot összeállításban indították el a járatot Pusztaszabolcsról (az eszement barmok!). A Pusztaszabolcson és Zichyújfalun felszálló munkások és tanulók olyan böszme sokan vannak reggel, hogy egy Bz-anakon da kéne arra a járatra. A délutáni járatok közül a Székesfehérvárról 13 óra 16 perckor, 15 óra 16 perckor és 17 óra 18 perckor induló járatok, amelyeken viszonylag sokan utaznak (főleg hazafelé). Általában változó, hogy melyik járat a leginkább telített a három közül. Az iskolai tanítás végének és a munkások munkaidejének lejárásának függvényében telítődnek meg az említett járatok - írja levelében olvasónk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!