Hírek

2017.02.23. 23:20

Negyedszázada város Enying

Enying - A mezőföldi település huszonöt évvel ezelőtt kapott városi rangot. Az éves ünnepségsorozat nyitó rendezvényét tegnap este tartották a művelődési házban.

V. Varga József

Az ünnepségen a jelenlegi és a korábbi polgármesterek és önkormányzati képviselők találkoztak egymással, és közösen idézték fel az elmúlt negyedszázad fontosabb történéseit, szép pillanatait.

Felállva, egyperces néma csenddel emlékeztek azokra a polgármesterekre és képviselőkere, akik már eltávoztak e földi létből.

Viplak Tibor (b), Óvári Lászlóné Kató, Tóth Dezső, Pintérné Szakály Tünde és Dobai Lajos Fotó: V. Varga József

A kezdetekről Tóth Antal szólt, aki a rendszerváltást követő első képviselő-testület tagjaként aktívan részt vett a városi rang elnyerésére benyújtott pályázat elkészítésében. Tóth Dezső két ciklust töltött a város élén polgármesterként, ő a 2002-2010. közötti évek legemlékezetesebb pillanatait elevenítette fel. Viplak Tibor, a város jelenlegi polgármestere József Attilát idézte: "A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk, és nem is kevés."

A városvezető beszélt a megvalósult szennyvízcsatornázásról, az elkészült rendelőintézetről, a formálódó tanuszodáról. A jelen pályázatairól elmondta, nagy a felelősségük a képviselőknek, hiszen most kell megragadni az előttük álló lehetőségeket. A tervek, a feladatok jelentősek: ipari parkot terveznek, pályáztak a zöld város kialakítására, az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére. Közösen gondolkodva, összefogással kell dolgozniuk.

Viplak Tibor az esten külön is köszöntötte a város első polgármesterét, Dobai Lajost, az elhunyt Óvári László özvegyét, Óvári Lászlóné Katót, a szintén elhunyt Pintér György özvegyét, Pintérné Szakály Tündét, Tóth Dezső korábbi polgármestert, valamint Hajdú Zoltánt, a város első országgyűlési képviselőjét, a település díszpolgárát.

Az ünnepen átadták a megjelenteknek a Kató Balázs keramikus által készített évfordulós emlékplakettet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!