Hírek

2014.08.02. 12:07

Napfelkelte cirkusz – Pszichedelikus és progresszív

A székesfehérvári Sunrise Circus együttes olyan rockzenét játszik, amiben a progresszív és pszichedelikus hatás is nagyon erős. A Fezen koncert egy korszak lezárását is jelentette, ebben a formában itt játszottak utoljára. Hamarosan új tagokkal folytatják az általuk „önző agymenésnek”aposztrofált zenélést.

Buthy Lilla

- Mikor alakult a zenekar?

V.B.: - 2008 táján, amikor felköltöztem Budapestre, és a Yank-kal együtt laktunk. Beszélgettünk arról, milyen jó lenne egy közös zenekart csinálni. Még hiányzott egy basszeros meg egy énekes. A Navit is ő  hozta be az együttesbe. A másik gitárosunk ebben az időben Sótér László volt. Jelenleg Navarrete Ádám, Navi basszusgitározik, Varga Balázs, Joe gitározik, Herold János, Yank pedig dobol.

- Milyen zenét játszotok?

H.J: - Olyan zenészek hatottak ránk, mint a Pink Floyd, Wu-Tang Clan, vagy mondjuk At The Drive-In. Alapvetően az volt a koncepció, hogy minden különösebb meghatározás nélkül, azt játsszuk, ami jól esik. A progresszív jelző amiatt illik rá, mert nehezen befogadható és bonyolult. A pszichedelikus jelző pedig azért, mert kicsit „elszállós” és furcsa az egész, a rock meg amiatt, mert erős és energikus.

- Milyen volt a mai Fezen koncert? Jól éreztétek magatokat?

N.Á.: - Nem biztos, hogy vicces sztori, mert drága volt. De a koncerten feldobtam a gitáromat és elejtettem. Összetört. Azért én nevettem rajta.

V.Á.: - Láttam, ahogy elejti a gitárját, és hogy mennyire fáj a szíve. Aztán megpróbált úgy tenni, mintha direkt zúzta volna le.

H.J.: - A legpozitívabb élmény mégis az, hogy emberek bejöttek, és bent is maradtak. Számunkra ez hatalmas élmény, mert még nekünk is borzasztó nehezen emészthető a zene, amit csinálunk. Maximálisan tiszteljük azokat, akik ezt megpróbálják befogadni, és végighallgatják ezt az „önző agymenést”, amit csinálunk. Arra készültünk, hogy nem lesz itt senki, de láttunk sok ismeretlen arcot, akik nem a haverjaink voltak. Ez egy jó visszajelzés.

V.B.: - Szeretünk együtt zenélni. Elhatároztuk, hogy olyan dologgal fogunk fellépni, amit maximálisan élvezünk. Látszik rajtunk szerintem, hogy ezt mi nem azért csináljuk, mert ezt kell csinálni, hanem mert élvezzük.

N.Á.: - Ez a koncert egyébként mérföldkő volt az együttes életében. Ez volt ebben a formában, a jelenlegi énekesünkkel az utolsó fellépésünk. Mostantól koncepcióváltás lesz. Instrumentális részen lesz még egy zenész, a Ferit pedig egy másik énekes váltja majd. Kicsit más zenét fogunk játszani.

- Nem fogjátok kitalálni, mi az utolsó kérdésem.

V.B.: - Miért ez a nevünk? Amikor felköltöztem Budapestre, az életem egyik legnagyobb korszaka volt, és ugye együtt laktunk a Jankóval az Oktogonon. Sokszor kimaradoztunk. Épp egy mámoros éjszaka után mentünk haza. Leültünk, várt minket a hajnal. Valami megcsapott minket. Fiatal korunkban kicsit frusztráló dolog volt, hogy korán reggel már mindenki, akár aktatáskás ügyvédek, pékek vagy újságosok a munkahelyükre igyekeznek, mi meg végigmulattuk az éjszakát. Azt mondtuk egymásnak, olyan mintha, egy cirkuszt néznénk. Napfelkelte cirkusz, ennyi.

Címkék#Fezen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!