Hírek

2014.12.02. 18:05

Károlyi György hazánk franciaországi nagykövete lesz

Fehérvárcsurgó - Károlyi György visszatér Párizsba. Ezúttal azonban már úgy, mint hazánk franciaországi nagykövete - értesült a feol.hu.

B. Kiss László

Örömmel mondott igent a megtisztelő fölkérésre, hogy Magyarország franciaországi nagykövete legyen - nyilatkozta lapunknak Károlyi György, aki egyúttal hangsúlyozta azt, hogy a kinevezését még nem vette át.

A fehérvárcsurgói kastélyt (is) birtokló grófi család 1947-ben hagyta el Magyarországot, Károlyi György egy éves korától Párizsban élt. Ott végezte tanulmányait, ott ismerkedett meg feleségével, Angelikával, és ott születtek a gyermekei is. Mint azt korábban lapunk tudósítójának egy interjú alkalmával elmondta: álmában sem gondolta volna, hogy még egyszer visszatért Magyarországra. A rendszerváltás után látogatott aztán haza, s hozta létre a nagyapjáról, gróf Károlyi Józsefről elnevezett alapítványt, amely az üresen álló, és meglehetősen rossz állapotú fehérvárcsurgói kastély újjáépítését, kulturális központtá történő fejlesztését tűzte célul.

Károlyi György és felesége a fehérvárcsurgói kastély ritkaságokat őrző, csodálatos könyvtárában

Valóban érdekes, izgalmas helyzet visszatérni Párizsba - mondja a gróf, aki mindmáig fenntart feleségével egy kis lakást a francia fővárosban. Úgy tarja: a mai Európában nem hátrány az a kettős kötődés, az a két pilléren nyugvó kultúra, amely a személyét jellemzi.

Abban, hogy a változatlanul állami tulajdonban levő fehérvárcsurgói Károlyi-kastély az elmúlt években visszanyerte eredeti szépségét, oroszlánrésze van Károlyi Györgynek és feleségének. A pompás épület ad helyet Fejtő Ferenc, a Párizsban élt író könyvtárának és Vajay Szabolcs, a genealógia és a heraldika már elhunyt szaktekintélye egyedülálló hagyatékának, amelyet a kastély kupolás, galériás könyvtárában helyeztek el.

Az évente megrendezett dísznövény kiállításáról, valamint konferenciáiról, koncertjeiről egyaránt ismert kastély fenntartását az ugyancsak az épületben kialakított 22 szállodai szoba hivatott biztosítani. A kastély és hozzá tartozó épületek és a 50 hektáros park felújítása változatlanul zajlik. Néhány hete adták át az újjáépített mosóházat, amely látogatóközpontként működik, és jövő tavaszra fejeződik be a park rekonstrukciója, amelyet a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel közösen beadott, nyertes pályázatból finanszíroznak.

S, hogy mi lesz a kastéllyal és az alapítvánnyal ezután? Működik továbbra is úgy, ahogy eddig - hangzott Károlyi György válasza. Amennyiben pedig a személyes jelenlétre is szükség lesz, akkor azt a Párizsból ideutazó Angelika asszony látja majd el tűnt ki a feleletből. (Károlyi György egyébként még a Fiat még franciaországi kirendeltségének gazdasági igazgatójaként dolgozott, amikor belevágtak az itteni kastély felújításába, melyet - napi tíz óra munka mellett - telefonon szervezett.)

Ami pedig a két ország kapcsolatát illeti: a leendő párizsi nagykövet szerint Magyarország barátja Franciaországnak és Franciaországnak sincs semmi oka arra, hogy ne legyen barátja hazánknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!