Hírek

2017.06.26. 13:36

Molnár Tibor: Iváncsának fejlődnie kell!

A frissen megválasztott polgármester, Molnár Tibor célja, hogy a falut ismét a fejlődés útjára tereljék és visszaszerezzék a bizalmat.

Bokros Judit

Iváncsán az előző polgármester április 1-jei hatállyal mondott le. Az előzményeket korábbi cikkeinkben megírtuk: a falu nehéz pénzügyi helyzetbe került, s erről, valamint az idáig vezető okokról egy közmeghallgatáson számoltak be a lakosságnak. Időközben már kiírták az időközi polgármester-választást, amelyet június 25-én, vasárnap tartottak.

Aznap az eddigi alpolgármester, Molnár Tibor szerezte meg a legtöbb (279) szavazatot, így ő lett a falu első embere. A három gyermekes Molnár Tibor – aki egyébként egy fuvarozó cégnél műszaki vezető – az előző polgármesterrel együtt a 2014-es választás után került a testületbe képviselőként, majd alpolgármester lett. Az indíttatás a képviselői munka iránt a családból jött, hiszen édesapja a 2010-es választásokig 30 éven át vezette a települést. A háromezres lélekszámú Iváncsa ez idő alatt virágzó település lett – fogalmazott Molnár Tibor hétfői találkozónk alkalmával -, hét évvel ezelőtt azonban megtorpant a fejlődés. Ezért gondolta úgy 2014-ben: szeretné az édesapja munkáját folytatni, s közreműködni abban, hogy minél jobb legyen náluk az élet.

Az elmúlt két és fél év azonban nem egészen úgy sikerült, ahogyan szerették volna. A testület és a korábbi polgármester végül megvált egymástól, anyagilag pedig nehéz helyzetbe került a falu. Arról, miként sikerülhet visszaszerezni az emberek bizalmát, Molnár Tibor így vélekedik:

- Az elmúlt három hónapban igyekeztünk mindenki gondját-baját orvosolni, lehetett hozzánk fordulni. Biztosan vannak olyanok, akik korábban sem bíztak bennünk, most sem minket szeretnének vezetőnek, ám úgy gondolom: a következő két év talán őket is meggyőzi majd. Iváncsának fejlődnie kell. Az eredetileg tervezetthez képest visszafogtuk a költségeket, így most már látszik, hogy szoros gazdálkodással kihúzzuk ezt az évet. Rendezvényeink nem maradnak el, a júliusi arató felvonulást és az augusztusi falunapot is megtartjuk, ám csak a legszükségesebb pénzt költjük rájuk – mondta el az új polgármester.


Molnár Tibor alpolgármesterből lett polgármester

Eddig van már két nyertes uniós pályázatuk (az egyik őstermelői piac építésére, a másik csapadékvíz-elvezetésre), és várnak még két másik eredményére (ezek a faluház és az óvoda energetikai felújítását, akadálymentesítését célozzák). Kötelező feladatként pedig 2018 végéig szeretnének bölcsődét építeni, hazai pályázati forrásból. A következő két év legfőbb teendőit tehát ezek kivitelezése jelenti majd – tudtuk meg.

A testület nagyrészt megmaradt, ám voltak s lesznek változások. Nemrég ugyanis egy képviselő lemondott, a helyére Puha Ferenc került, akit Molnár Tibor alpolgármesternek kér fel. Helyette pedig Gémesi Zsolt lesz képviselő. A vezető reméli, hogy mindenkivel együtt tudnak majd működni, nem lesz széthúzás a grémiumban. S abban is bízik, hogy a falu ügyei iránti érdeklődés ezután nem a csekély választási részvételt tükrözi majd, hanem az emberek a korábbinál jobban bevonhatók lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!