Mindent kibír a szerelem?

Az Egy szerelem története című  film, vagy pontosabban filmpáros, remekül láttatja, hogy az élet mennyire keresztül tudja húzni a számításainkat.

A történet egy szenvedélyes párról szól, akikkel szörnyű tragédia történik: elveszítik első gyermeküket,  az  rányomja bélyegét a kapcsolatukra. A tragédia tényét  a film háromnegyedében csupán  sejthetjük, a konfliktus kiváltó okára csak az utolsó percekben derül fény. A történet szereplői saját gyászukba temetkeznek ahelyett, hogy együtt találnának megoldást. Külön utakon kezdenek el járni, mígnem hónapokra megszakad köztük a kapocs.

Ned Benson, a művek rendezője külön filmben dolgozta fel a nő és a férfi történetét, ezzel is láttatva, hogy mennyire összetett egy kapcsolat és mennyi mindent nem érthetünk, ha csak az „érme” egyik oldalát vizsgáljuk meg.

Fotó: Molnár Artúr

A múlt héten rendezett Csajos Esten, a Baktay pszichológus házaspárt Zelkát és Miklóst hívták meg vendégnek, akik a Barátság Moziban velünk együtt végig nézték az alkotás „férfias” felét, hogy aztán azon keresztül mutassanak rá bizonyos sémákra, konfliktus kezelési módokra, vagy éppen beszéljenek az első gyermek érkezésével járó változásokról. A kötetlen beszélgetés alatt arra is volt alkalom, hogy betekintést nyerjünk a párterápiák komikus részébe és külső szemlélőként nevessünk azokon a helyzeteken, amelyekben mi is gyakorta beleestünk.

Lazák, poénosak és feszélyezettség nélkül beszélnek szinte akármiről.

Baktay Zelka és Baktay Miklós, bár külön széken foglalnak helyet – szemben a Barátság Mozi nézősorával – és egy asztal választja el őket egymástól, mégis mintha egyek lennének. Befejezik egymás mondatait, ügyelve rá, hogy közben ne vágjanak a másik szavába. Figyelmesen hallgatják, mit mond a társuk, ránéznek, bólogatnak, nevetnek. Egy kicsit olyanok, mint a Jing és a Jang, külön is egészek, de egyben az igaziak.

Mint megtudom, a kilencvenes évek második felében kezdték magánpraxisunkat, táplálkozási zavarokra specializálódtak. Hamarosan kiderült számukra, a terápiák akkor eredményesek, ha a családi rendszer egészére figyelemmel vannak. A család alapja pedig a párkapcsolat.

Ennek a gondolatnak a mentén kezdték el azt a munkát, amit most is csinálnak, és elemezték ki az Egy szerelem története című filmet.

– A mű számos dolgot megpenget. Például, hogy milyen fontosak a közös csínyek. Ezek ugyanis azok, amikből egy kapcsolat táplálkozni tud. Párterápián is mindig egy közös feladattal bízzuk meg a házasokat. Például odaadunk nekik egy macit, amit egy kisorsolt koordinátára – de pontosan oda – el kell juttatni, hiába van az hegytetőn, tó közepén, vagy egy gabona mezőn. A lényeg, hogy megszegjenek vele valamilyen normát és teljesen fölösleges, izgalmas legyen – magyarázza Miklós, aki azt is hozzáteszi: náluk alaptétel a csibészkedés, a közös játék, vagy éppen színjáték.

Ezután a szülőségről, az első gyermek érkezéséről kezdenek értekezni. A labda ide-oda pattog köztük:

– Először is tudni kell, hogy a család boltíve a párkapcsolat. Annak kell megépülnie először és olyan erősnek lennie, hogy kibírja a mindennapok mellett a komoly traumákat is. Ergó a szülőségre nem épülhet párkapcsolat, csak fordítva! – magyarázza Zelka, majd férjére tekint, aki rögtön átveszi a szót: Amikor csak ketten vagyunk, férfi és nő szerepekben működünk, de amikor megszületik az első gyerek ezek a szerepek háttérbe szorulnak és a gondoskodó szülő lép előre... Sőt, szinte el is tünteti a nőt és a férfit. Ennek így is kell lennie két-három hónapig, de aztán tudatosan rá kell venni magunkat – ha részesei vagyunk a folyamatnak –, hogy együtt, a párunkkal közös élményeket szerezzünk. Oda kell adni a gyerkőcöt a nagyinak, vagy tesónak és nem mindentől óvni. Ez nem csak a szülők érdeke, hanem a cseperedő apróságé is. Mert így alakul ki benne is egy reális, egészséges kép egy párkapcsolatról – mondja  Miklós, aki azt is hozzáteszi, ha valami feszültség van a párok között,  a probléma legrosszabb kezelési módja, ha berontunk a másik életterébe és komor hangon közöljük: Beszélnünk kell! – ebből ugyanis még soha, semmi jó nem sült ki.

A pszichológus páros azt a tanácsot adta a jelenlévőknek, hogy még mielőtt beszélgetésre adnák a fejüket, menjenek el együtt sétálni, vagy például  másszanak meg egy dombot – mindezt persze teljes némaságban –, és miután eléggé összehangoltnak és fáradtnak érzik magukat, akkor kezdjenek el beszélgetni.

Az első tanácsot aztán még követi jó pár. Lassacskán a közönség is feloldódik, mernek kérdezni. Végül Baktayék párterápiás módszerein is végig megyünk. Megtudjuk, nem úgy működnek a dolgok, mint azt az amerikai filmek lefestik. Sokszor titkos ügynöki módszerekhez kell nyúlniuk, szerepekben megjelenniük. Így izgalmas a feladat.

Elárulják: a negyedik alkalom általában vízválasztó szokott lenni egy átlagos terápiánál. Akkorra a pár már el tudja dönteni, együtt vagy külön folytatják útjukat. Adódik a kérdés: mondták-e már Baktayék valakinek, hogy nem illenek össze?

– Egyedül annak tanácsoljuk  a válást, aki egy narcisztikus, személyiségzavaros emberrel él  együtt. Az ilyen emberben nincs empátia, ahogy zsigeri érzései sincsenek. Félreértés ne essék:   nekik ez nem rossz –  a környezetük viszont szenved tőlük. Ebben az esetben azt tanácsoljuk a másiknak, hogy a gyerekeket se hagyja a közelében – meneküljön el vele együtt.

A kapcsolat kötőanyaga

Sebestyén Lilla

Számomra maga a csoda, ha egy kapcsolat mindhalálig tart. Egymás mellett békességben, szeretetben leélni, tegyük fel ötven évet, szerintem már önmagában is hatalmas küzdelem, és a legszebb benne, hogy a végén mindenki nyer. Magamat is el tudnám képzelni egy hasonló kapcsolatban, a baj csak az, hogy a kép számomra egyelőre még szürrealisztikus. Bizalmatlanság, anyagi gondok, traumák – ezek azok a szétszakító erők, amikkel szembe kell nézni az évek alatt egy kapcsolatban. Az egyetlen kötőanyag pedig a szeretet, ami vagy elég erős, vagy nem.