Hírek

2016.07.22. 19:20

Mindannyian migránsok vagyunk

Furcsa, különleges élményt nyújt a székesfehérvári Pelikán Galéria kiállítása, ahol nemcsak a bemutatott művek, hanem a körülmények is rendhagyóak.

Gábor Gina

Az alkotó, Bíró Anna azt is vállalta, hogy a háromnapos nyitva tartás alatt ő lesz a teremőr és a látogató kalauza. Nos, a tárlat ma még látható, s aki felkeresi, maga is megtapasztalhatja, hogy ezek a munkák tényleg megszólítanak bennünket. A szó valódi és átvitt értelmében egyaránt.

Ezt a kiállítást nem tervezték, csak úgy véletlenül az ölünkbe hullott . Szűcs Erzsébet művészettörténész úgy gondolta, hogy ha már az erdélyi származású, világpolgár Bíró Anna képzőművész erre jár, és kis időt Magyarországon is eltölt - mielőtt Németország után visszatérne kanadai otthonába -, mutassuk meg itt is különös munkáit! Bíró Anna ugyanis képes a textilművészet tradícióit összekapcsolni a legújabb technológiával - az ő kárpitjai beszélnek is hozzánk.

Ezek a munkák - amellett, hogy mívesek és igazi minőséget képviselnek -, olyan kérdéseket is feszegetnek, amelyeken ma mindannyiunknak érdemes gondolkodnunk. Bíró Anna ismer minden szövési, kötési módot, de az új technológiát, a számítógépet, a chipeket is felhasználja ahhoz, hogy költői üzeneteket juttasson el hozzánk. Azt akarja, hogy textiljei helyette is beszéljenek. Az alkotó lelke, tudata benne van a tárgyban - mondja, és hozzáteszi: hallottunk már a kőbe zárt fájdalomról -, nos, textilbe zárt öröm is van. Az okos telefonhoz szokott világban, amikor a kép érintésre megjelenik: miért ne lehetne okos textilt alkotni? Olyat, ami érintésre hangot ad.

Anna úgy gondolja, a művészet önmagában nem létezik: az kevés, hogy az alkotás ott lóg a falon - akkor éri el a célját, ha valaki befogadja. Nagy baj, ha a kiállított tárgyakhoz hozzányúlni tilos - sőt, nála az érintés kötelező. Egy-egy speciális anyagokból kötött, szövött, izgalmas fel-
ületű textil nála - hála a modern technika alkalmazásának - hangot ad, például sóhajt, ha megérintjük. Hogy milyen erős hangot ad ki, az rajtunk is múlik (a testünk vezetőként működik, vagy éppen a kezünkkel, lábunkkal zárunk egy áramkört). Emellett a lelkiállapotunk is meghatározza, miként értelmezzük a hangokat. Erotikus sóhajtást hallunk? Vagy a megkönnyebbülés hangja ez? Szerinte közvetve a tárlatlátogató is részt vesz az alkotás folyamatában.

Már ebből is sejthető: Annának nem csupán a szőnyegei, kárpitjai különösek, varázslatosak, hanem a személyisége is. Ráadásul rendhagyó sorsát, megélt tapasztalatait is beleszövi a textiljeibe.

Bíró Anna 1988-ban hagyta el Erdélyt - beszédében máig megőrződött az ízes székely szóhasználat. Volt része politikai üldöztetésben is, de azt mondja, önmagát is szerette volna megmérettetni egy másik közegben. A férje már Kanadában élt, ő család-egyesítés címén követte a lányával. A román államnak az utolsó fillérig visszafizette taníttatásának költségeit... Nem volt kétnyelvű - csak négynyelvű , meséli humorral. Hiszen hiába tudott románul, magyarul, németül, oroszul - pont a Kanadában fontos francia-angol kétnyelvűség hiányzott, de ezt gyorsan pótolta. Nagy könnyebbséget jelentett, hogy tökéletesen ismerte a textil nyelvét: jelmezeket készített például a Cirque du Soleil számára, no meg filmekhez, és képezte magát, számítógépes textiltervezést tanult.

Számára a textil az önkifejezés magától értetődő eszköze: ez érződik a Fehérváron látható munkáiban is. A legérdekesebb az a szőnyeg, amelyet egy ösztöndíj jóvoltából készített. Szeretett volna hangot adni azoknak a migránsoknak, akik - hozzá hasonlóan - Montreál szigetére érkeztek. Azt meséli, a 90-es évek elején egy antropológus barátja magnószalagra rögzítette a Kanadába érkező migránsok visszaemlékezéseit. Ez adta az ötletet, hogy hangszalagokból szőjön szőnyeget, amelybe ezüst, arany csíkok kerültek, de fényvisszaverő szál is, amely varázslatosan csillog. A korszerű technikával ötvözve az okos szőnyeg megszólal, ha bizonyos pontokon rálépünk. Annát az is inspirálta, hogy a kislánya - aki ma 31 éves - gyerekkorából előkerült egy hangfelvétel. Négyévesen azt kérdi magyarul: És melyik ajtót? Úgy érezte, ez a migráció metaforája is: aki emigrál, egy ajtót keres, ami megnyílhat előtte... A szőnyeg másik pontjára lépve spanyolul beszél a textil, arról a multikulturális tapasztalatról, ami Kanadát jellemzi: Ennyi gazdagságot! - mondja. De azt is hallhatjuk: jelenlétünkkel segítünk a társadalomnak megérteni a közösségünket . Egy algériai nő franciául csak a tényt közli: Egyedül nevelem a gyerekeimet... Anna úgy érzi, ez róla is szól, hiszen ő is elvált, és a lányával szinte együtt nevelték fel egymást. Épp úgy, ahogyan a társadalom neveli fel az egyes embert, azzal, hogy befogadja, lehetőséget ad számára - és az az ember viszonzásul gazdagítja a társadalmat.

Anna magyarázatként hozzáfűzi: ő a migráció pozitívumait akarta felmutatni, amikor megszőtte a sokszínű társadalom szövetének egy darabját. Hozzáteszi: itt, a Földön mindannyian csak migránsok vagyunk - reménykedünk, hogy megtaláljuk a helyünket és feladatunkat az emberi közösségben.

Ez a munka öt éve született, de a mai Magyarországon különös aktualitást ad a műnek a migrációs hullám nyomán kialakuló vita, aminek szélsőségeit naponta tapasztaljuk, és aminek két végpontja az esztelen gyűlöletkeltés és feltétel nélküli befogadás... Bíró Anna műve óhatatlanul komoly kérdéseket vet fel, de a válaszokat magunknak kell megtalálnunk.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!