Hírek

2015.12.03. 12:06

DK-Együtt-MSZP: Vonja vissza a közgyűlés a Hóman-szobor felállításának támogatását!

A székesfehérvári MSZP-Együtt-DK csütörtökön délelőtt egy közgyűlési határozati javaslatot adott le a városháza jogi irodáján "köztéri alkotás megvalósításával kapcsolatos döntés módosítására", amelyben javasolja, hogy a december 18-i városi közgyűlés ne támogassa a Hóman Bálint Kulturális Alapítvány által felállítani tervezett Hóman-Bálint szobrot.

Házi Péter

Amint a Városháza előtt tartott flashmobon Mihályi Mónika, az MSZP helyi szervezetének tagja hangsúlyozta, számításaik szerint mostanra legalább 25 szervezet csatlakozott a szobor felállítása elleni tiltakozáshoz, ami így már nem a pártok, hanem a gondolkodó, a nemzet sorsáért felelősséget vállaló civilek hangja, amit a közgyűlésnek kutya kötelessége meghallania és újragondolnia a korábbi, támogató döntését.

Mihályi Mónika és Földi Judit flashmobbal tiltakozott a Hóman-szobor felállítása ellen
Fotó: Molnár Artúr

- Úgy véljük, Hóman Bálint tudományos tevékenységét illetve politikusi tevékenységét a közgyűlés felelősséggel nem választhatja szét, a testület nem engedheti meg, hogy annak akár csak a látszata is felmerüljön, hogy a város rokonszenvet vállal egy meggyőződéses antiszemita politikai tevékenységével - fogalmazott Mihályi Mónika.

Földi Judit, DK-s városházi képviselő kiemelte, a város 2 millió forinttal támogatja a szobor felállítását azzal, hogy az alapozást, előkészítési  munkálatokat vállalta, amelyek tegnap elkezdődtek a Bartók Béla téren. Ha sikerülne leállítani az előkészületeket, az ellenzéki frakció is támogatná, hogy a felszabaduló pénzt az alapzat helyreállítására fordítsa az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!