Hírek

2016.04.01. 18:11

Mestersége: újságíró - Zsohár Melinda mesélt pályájáról

Székesfehérvár - Kollégánk, Zsohár Melinda beszélt legutóbb az újságírói hivatásról a Gárdonyi Géza Művelődési Ház sorozatában.

Bokros Judit

Melinda csak mesélt, mesélt és mesélt - de a gyerekeket is kérdezte (Fotó: Koppán Viktor)

Megérkezett, leült, s azonnal beszélni kezdett, például arról, hogy ő mint újságíró, személy szerint sokszor hajlamos a késésre. Cserébe azonban szinte bármikor riasztható, éjszaka, hétvégén, ünnepnapon is hajlandó eseményre menni, riportot, tudósítást, interjút csinálni. Zsohár Melinda, a Fejér Megyei Hírlap újságírója volt a vendége legutóbb a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Mesterségem címere című sorozatának, amelyben különböző szakmákat mutatnak be fiataloknak.

Melinda a maga áradó, közvetlen stílusában mesélt fő hivatásának – mert az írás mellett tanít és néprajzzal is foglalkozik – előnyeiről és hátrányairól. A Táncsics Mihály Általános Iskolából érkezett diákok azt is megtudhatták, hogyan lett Melinda újságíró. A ma már mesébe illő történetből kiderült: Melinda Bicskén volt tanítónő, amikor a hírlap egykori főszerkesztője a városba látogatott, hogy újságírót keressen. A helyiek a „nagyszájú tanítónőt” ajánlották, aki élt is a lehetőséggel, s ugyan a szakmáról akkor semmit sem tudott, mégis föltalálta magát a szerkesztőségben. Sokat gyakorolt, figyelte a tapasztalt kollégákat, így vált végül vérbeli újságíróvá – emlékezett Melinda, aki már több mint 30 éve van a pályán. Az korán kiderült, hogy az emberi sorsok, élettörténetek, régi szakmák s a paraszti világ érdekli leginkább. Ezért többnyire ilyen témákat adtak neki. Később, már a rendszerváltás után politikával is elkezdett foglalkozni, s a megyei lap mellett dolgozott az országos sajtóban is. Időközben három könyvet írt, hiszen - jegyezte meg Melinda - az újságírói pálya többfelé kanyaroghat, akár ilyen feladatra is fölkérhetik az embert.

A beszélgetésen előkerült a hírlap aktuális száma, amit a vendég részletesen kielemzett a gyerekeknek. Így kiderült, hogyan áll össze az újság, miként kerül a nyomdába, de Melinda arról is beszélt, hogyan működött ez még nem is olyan régen, 15-20 évvel ezelőtt. A diákok kérdésére válaszolva arról is szó esett, általában hogyan telik egy újságíró napja. S hogy mit javasolt a pálya iránt érdeklődő gyerekeknek? Sokat olvassanak, legyen valódi belső késztetésük az írásra, tartalmas mondanivalójuk, kitartásuk, s akkor előbb-utóbb megtalálhatják a számításukat a mára jelentősen megváltozott, internetközpontú média világában is.

Melinda szerint az újságíró pálya, azaz a szakma csúcsa a politikai- közéleti újságírás - ha komolyan veszik azt. Ő imádta azt az évtizedet, amikor  a parlamentből, s az országos politikai életből tudósított, elsőként informálódhatott az ország sorsát formáló eseményekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!