Hírek

2017.07.20. 12:36

Megújuló öltöző, épülő szennyvízcsatorna Pusztaszabolcson

Pusztaszabolcs – Megújulhat az általános iskola tornatermének öltözője, miután a képviselőtestület elfogadta a támogatási szerződést.

Bokros Judit

A szerdai rendkívüli képviselőtestületi ülés egyik fontos napirendi pontja volt a József Attila Általános Iskola tornatermi öltözőinek felújítása. Erre az önkormányzat még tavaly pályázott a Magyar Kézilabda Szövetségnél, s idén derült ki, hogy nyertek.

A pályázathoz 30 százalék önerő kellett, így az elnyert 7 millió forintos támogatással összességében körülbelül 10 millió jut a helyiségek renoválására. Szerdán a támogatási szerződés elfogadásáról döntöttek – tudtuk meg Csányi Kálmán polgármestertől.

A képviselők határoztak arról is, hogy az Erkel Ferenc utcában körülbelül 200 méter hosszúságban szennyvízcsatorna épülhet (ez a terület korábban elmaradt). Kiválasztották a kivitelezőt, aki augusztus, szeptember környékén szeretné elvégezni a munkát.

A katolikus templom körüli park rendben tartásában nagyobb részt vállal az önkormányzat
Fotó: Koltai Zsuzsanna

A Pusztaszabolcsi Római Katolikus Plébánia hittantáborához kért támogatást, amelyhez az önkormányzat 100 ezer forintot szavazott meg. Szintén az egyházzal kapcsolatos téma volt a katolikus templom környékének karbantartása.

A polgármester elmondta: a templomkertet a helyiek szinte közterületként használják, így viszont fölmerült, hogy az önkormányzat vállaljon több feladatot (például, nyírják a füvet és helyezzenek ki kamerákat) abban, hogy ez szép maradjon. A képviselők támogatták a kérést, így az egyház nem keríti el a területet.

Napirendi pont volt a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK) is, amelynek elkészült az első változata. Ezt a testület jövő héten véleményezi részletesebben, majd augusztusban még a lakosságnak is lesz erre lehetősége egy újabb fórumon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!