Hírek

2016.09.06. 17:50

Megtilthatják-e, hogy leszereljük saját lakásunkban a saját radiátorunkat?

Székesfehérvár - Leszerelhetjük-e a radiátorunkat a panelházban, ha úgy gondoljuk, nincs rá szükségünk? A válasz nem, holott a radiátor a lakó tulajdona. A hozzá menő vezetékrendszer azonban közös tulajdon, amelyben nagy zűrök keletkezhetnek radiátor hiányában.

Házi Péter

– Nagyon kicsi a konyhánk, a régi, tagos radiátor vagy harminc centi helyet elvesz belőle. Másrészt ebben a helyiségben  soha nincsen hideg, télen is gyakran főzünk, akkor még szellőztetni is kell. Ezen okok miatt szerettük volna leszerelni a konyhai radiátort, de a szövetkezetnél azt mondták, hogy erre nem adnak engedélyt – mondta lapunknak olvasónk, aki azért nem érti mindezt, mert a radiátor az ő tulajdona, és ha például kilyukad, akkor is neki kell saját pénzén lecserélnie azt. Miért nem rendelkezhet akkor ezzel szabadon? – tette fel a kérdést.

Szabó Ernő arra is felhívta a figyelmet, hogy a régi radiátornál kisebb hőteljesítményűt nem szabad felszerelni Fotó: Molnár Artúr/Archív

A Széphő Zrt. vezérigazgatója, Szauter Ákos szerint alapvetően a ház belügye ennek a kérdésnek az eldöntése, ám szakemberként hozzáfűzte, komoly problémák adódhatnak abból, ha engedély és számítások nélkül valaki csak úgy önkényesen leszereli a radiátort. Az adott strangvezetéken megváltoznak a melegvíz áramlásának viszonyai. Mivel kisebb lesz az ellenállás, előfordulhat, hogy azon a strangon, ahol egy vagy több radiátor már „hiányzik”, gyorsan és sok melegvíz jön, azaz itt a lakók úgy érzik, talán túlságosan is jó a fűtés. A szomszédos felszálló vezetékeken viszont emiatt előfordulhat, hogy mondjuk csak a hatodikig jut el megfelelő mennyiségű távfűtési melegvíz, a felsőbb szinteken pedig alig lesz fűtés. Ezt is lehet persze szabályozni, újra beállítani, ám az önkormányzat rendelete kimondja, hogy minden fűtési átalakítást véleményeztetni kell a Széphő Zrt.-vel. Nem véletlenül, hiszen ha a rendszeren nincs átkötővezeték, és leszereli valaki a radiátort, akkor bizony a melegvíz nem tud tovább áramolni a többi lakásba.

– Amikor öt évvel ezelőtt a Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke lettem, az igazgatóság elfogadott egy szövetkezeti fűtési szabályzatot, éppen az ilyen vitás és sokakat megosztó kérdések egységes kezelése érdekében. Ez a szabályzat kimondja, hogy a szövetkezet egyetlen esetben sem járul hozzá a radiátorok végleges leszereléséhez – mondta érdeklődésünkre Szabó Ernő. A szóban forgó szövetkezet elnöke szerint éppen azok a lakók jönnek sokszor panaszra a penészedő szobák miatt, akik egész évben nullára tekerve hagyják a radiátorokat: – Van, aki „csőről fűtve”, a radiátor szabályzószelepét teljesen elzárva próbál spórolni, ami nem tesz jót az egész épület átfűtöttségének. Ezért is hoztuk azt a döntést, hogy az adott ház által elfogyasztott hőmennyiség ötven százalékát a lakás légköbmétere alapján fizetik ki a lakók, s csak a maradékot osztjuk fel a költségmegosztók adatai alapján. Így a teljesen a spórolásra játszóknak is hozzá kell járulniuk a fűtéshez – tette hozzá az elnök, aki arra is felhívta a figyelmet, új radiátor felszerelésénél a korábbinál kisebb hőteljesítményűt ugyancsak nem szabad felszerelni. A szövetkezet tapasztalatai szerint egyébként elenyésző azok száma, akik valamelyik radiátoruk leszerelését szeretnék, a többség jól felfogott érdekből is ragaszkodik ahhoz, hogy a ház normálisan „ki legyen fűtve”.

Egyébként ha valaki új radiátort szerelne fel, arra 1440 forintért új költségmegosztót is fel kell szereltetni, az ezt végző cég kiszállási díja további ötezer forint, és akkor még nem is beszéltünk a vezetékrendszer leürítésének és újrafeltöltésének költségéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!